Kiállítással ünnepelték Kőszeg és Vaihingen húszéves kapcsolatát

Kőszeg és Vaihingen a testvérvárosi kapcsolat 20. évfordulóját kiállításokkal is ünnepelte. Tavaly kőszegi művészek állítottak ki ott, most vaihingeniek itt. Az ötesztendős Kőszegi Művészeti Egyesület mindkettőben aktívan közreműködött.

Némethy Mária

A kiállítás a Kőszegi Művészeti Egyesület közreműködésével jött létre, mert tavaly, a testvérvárosi kapcsolat 20. évfordulóján kőszegi művészek állítottak ki Vaihingen an der Enzben. Most a német művészek viszonozták azt.

A Kőszegi Művészeti Egyesület 2005. április 16-án debütált a Promenád című kiállításával: akkor a város nyolc helyszínén 27 művész állított ki. Ezt követően havi rendszerességgel nyílik meg tárlat az úgynevezett szeceszsziós házban, amit ma már mindenki a Művészetek Házaként ismer nemcsak a városban, a régióban, de még külföldön is.

Professzor dr. Lőrincz Zoltán művészettörténészt, az egyesület elnökét arra kértem, összegezze eddigi tevékenységüket. Ő a jelentős kiállításaikat sorolta fel. Megrendezték Bartha László Kossuth-díjas festőművész tárlatát a Zwingerben 2006-ban, majd születésének 100. évfordulóján, 2008-ban a Művészetek Házában (ez utóbbit közösen a Szombathelyi Képtárral). Évente tavasszal egy tematikus kiállítással - az idén a Fény volt, 26 művész részvételével - nyitnak, majd ősszel egy őszi tárlattal zárnak. Mindkettő az egyesület művész tagjai számára van fenntartva. Jelentősebb tárlataik voltak még: Németh János 70. születésnapjára, Erwin Birnmeyer 80. születésnapjára, a grazi szecessziós művészek, Alex Fischer (Bajorország), 2009-ben Máger Ágnesnek, a Széchenyi Művészeti Akadémia tagjának rendezett tárlatok. Az egyesület bemutatkozott 2009-ben Vaihingenben, Sopronban, Százhalombattán. Az utóbbiak már viszonozták a kiállítást, a soproniak ez év őszén mutatkoznak be, a vaihingeniek most rendeztek bemutatkozó kiállítást. Jelentős volt a bécsi Leopold Múzeummal közös fotókiállítás Erich Lessing fotóiból Budapest 1956 címmel 2007-ben. A 2009-ben Lelkes István születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett tárlat az egykori kőszegi rajztanár és festőművész, valamint felesége, Dergács Mária emlékkiállítása volt. 2008-ban a Cákon élő Ördögh Lászlónak rendeztek tárlatot, de ő ezt már nem érhette meg.

A Kőszegen élő művészek közül egyéni kiállítással mutatkozott be Tornay Endre András Munkácsy-díjas szobrászművész, Kodolányi László ötvös és képzőművész, Mészáros György festőművész.

Az egyesület munkájáról a hazai szaksajtó rendszeresen beszámolt, az Osztrák Rádió és Televízió (ORF) pedig ugyancsak több tudósítást közölt tevékenységükről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!