Kisteherautó ütközött InterCityvel: két halott

Egy férfi és egy nő meghalt abban a kisteherautóban, amely vonattal ütközött össze kedden délután Szatymaznál.

MTI

Ezt a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője közölte az MTI-vel.

Szenti Szabolcs elmondta: a kisteherautó Szatymaz irányába hajtott rá a vasúti átjáróra a tilos jelzés ellenére. Ott azonban összeütközött a Budapestről Szegedre tartó InterCityvel. A kisteherautóban utazó 54 éves férfi és 45 éves nő a helyszínen életet vesztette. A vonaton nem sérült meg senki.
   
A felismerhetetlenségig összeroncsolódott járművet az ütközés ereje az átkelőtől húsz méterre, a sínektől több mint öt méterre lökte - közölte a helyszínről az MTI tudósítója. A vonat a jelenleg is pirosan villogó fénysorompós átkelőtől mintegy százötven méterre tudott megállni. Az InterCity utasai elhagyták a szerelvényt, a néhány száz méterre lévő vasútállomásig az utat gyalogosan tették meg, ahonnan vonatpótló busszal viszik őket Szegedre.

A helyszínelés jelenleg is tart, a vasúti közlekedés szünetel az érintett szakaszon. A közlekedés csak a szakértői vizsgálatot követően állhat helyre - közölték az illetékesek a helyszínen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!