Quadrille: szinkrontánc Guiness-rekord kísérlet a Fő téren

Hat éve Magyarországról egyedül Szombathely vesz részt a Quadrille Európai Táncfesztiválon. Idén nyolc ország 52 városában táncoltak együtt, egy időben a fiatalok.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

A szinkrontánc Szombathelyen mintegy négyszáz résztvevővel az érettségiző kortársaknak szól. A program a résztvevők lendületére, jókedvére épít és a bulihangulatra: a táncosok így fejezik ki együttérzésüket a vizsgázókkal. 2005 óta minden évben úgynevezett Quadrille-köröket szerveznek a középiskolákból, hogy Johann Strauss népszerű Denevér című művére eljárják a francia négyest. A diákok mint minden évben, tegnap is kiabálva, üdvrivalgások közepette vonultak be a Fő térre: a fiúk zöld, a lányok rózsaszín pólóban.

A terv szerint síppal indították volna a táncot, de dr. Ipkovich György polgármester aki maga is felvette a fesztiválos zöld pólót szájába vette két ujját, és vagányan, kamaszosan füttyentett egy nagyot. Erre léptek ki a táncos lábak, hagyományosan a quadrille egyszerű utcai változatát adták elő. Először sárga esernyővel, hogy látványos legyen a szép pillanatokat fentről vadászó fotósok számára. Majd másodszor ernyő nélkül, hogy a fényképészek, lejőve az erkélyekről, elkészíthessék róluk a közelképeket is.

Tavaly 27380 diák táncolt egy időben több európai városban, ez 340-nel volt több a korábbi rekordhoz képest, mint a legnagyobb Quadrille szinkrontánc. Körülbelül másfél hónap múlva derül ki, hogy 2010-ben sikerült-e még több diákot szervezni a táncfesztiválra. Szombathelyen ajándékokat is sorsoltak ki a résztvevő csapatok, Quadrille-körök között: a Fő téri vállalkozók (kávézók, söröző, cukrászda) felajánlásait.

Nézze meg videón a diákok táncát:

A Quadrille Európai Táncfesztivált helyben Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata és az Agora Szombathelyi Kulturális és Turisztikai Központ szervezték. A program főszereplői voltak: az Élelmiszeripari, a Gépipari, a Horváth Boldizsár Közgazdasági, a Kanizsai, a kereskedelmi, a Nagy Lajos, a Bolyai, a Teleki Blanka, a Puskás, a Savaria és a Szentgyörgyi iskolák diákjai.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!