Thököly utcai körforgalom: hónapokat csúszik a beruházás

Az Iseum projektbe besuvasztott Thököly utcai körforgalom megépítésére kiírt pályázatra egyetlen, az előre kalkulált összegnél másfélszer drágább ajánlat érkezett, ezért újabb tendert ír ki a város.

Angyal László

Döcögősen indult az Iseum projekt, s most, a célegyenesben is újabb, nem várt akadállyal szembesültek a városatyák. A legutóbbi közgyűlésen azért főtt a fejük a képviselőknek, mert a Rákóczi és Thököly utca kereszteződésének körforgalommá való átalakítására illetve a Rákóczi utca teljes átalakítására 130 millió forint szerepel az uniós projektben, ám erre a részmunkára kiírt pályázatra egyetlen, 215 milliós ajánlat érkezett.

Dr. Ipkovich György polgármester elmondta: több tanulsággal szolgál az ügy.„Nem teljesíthetetlen előírások szerepeltek a pályázati kiírásban, ezért nem értem, hogy a gazdasági válság idején miért nem mozdult rá a többi cég a munkára.”

Emlékeztettük az elöljárót, hogy a pályázat eredményhirdetése előtt szünetet rendelt el a közgyűlésben.
„Pár percig tartott csak a szünet, a frakcióvezetőkkel műszaki és más szempontok alapján értékeltük a beérkezett ajánlatot. Gyorsan döntöttünk: nem adunk több pénzt, inkább vállaljuk, hogy új pályázat kiírása miatt módosítani kell a projekt befejezésének határidejét. Remélhetőleg a következő tenderre több kivitelező ad ajánlatot.”

Soós József, a városfejlesztési bizottság elnöke is úgy véli, jól döntött a város.„Egyesekben felmerülhetett, hogy megoldás lehet a körforgalom megépítésének elhagyása. De ez ne járható út, hiszen az 1,4 milliárdos, uniós támogatással megvalósuló projekt egyetlen elemét sem lehet elhagyni. A körforgalomra szükség van, hiszen a Bejcy utcából a mostaninál egyszerűbben lehet majd a Hunyadi út felé kikanyarodni és forgalomcsillapító hatású is lesz a körforgalom. A közbeszerzés elindult, optimális esetben három hónap múlva eredményhirdetés is lehetséges, és akár még a tél beállta előtt elvégezhető a munka.”



Ami azért nem olyan kis feladat, hiszen alapjaiban változtatja meg a belváros e forgalmas részének közlekedését, ad új arculatot a Rákóczi utca Zsinagóga és a Városháza közötti szakaszának.

A projektben szereplő leírás szerint a tervezett háromágú körforgalom közepes méretű lesz: a külső sugara 12,5 méter, a körpálya szélessége 7 méter. A középszigete részben járható, részben zöldfelülettel borított. A körforgalom mindhárom ágában készül kijelölt gyalogos átkelőhely. Jó hír a bicikliseknek, hogy megépül a Bejczy Imre utcai kerékpáros út eddig hiányzó 3 méteres induló szakasza is. Az Isis irodaház előtti veszélyes merőleges parkoló helyén pedig ferde beállású parkoló létesül.

A Rákóczi utca tervezett átalakítása alapvetően a burkolatok, a közvilágítás, az utcabútorok építészeti felújítását jelenti. Az utcában a járdák szűkek, ezért a zeneiskola előtti kiemelt zöldfelület rovására a gyalogosoknak mintegy 3 méterrel szélesebb helyük lesz.

Az út menti párhuzamos parkolók megszűnnek. A gyalogos felületek burkolata a Fő térivel megegyező térburkoló elemből készül. A Zeneiskola és a Képtár előtti teret sötétszürke gránit, vagy sötétszürke beton burkolóelemekből rakott csíkozás hangsúlyozza. A Thököly utcai tervezett körforgalom miatt új zöldfelületek jönnek létre. A Rákóczi Ferenc utca keleti oldalán végig, a járda szélén új fasort telepítenek. Az új fák alsó díszvilágítást kapnak. A zeneiskola elé új padok és kerékpártárolók helyeznek ki. Az utcabútorok – padok, szemétgyűjtők, virág ládák, kerékpártárolók - a Fő térihez hasonlóak lesznek.

Mutyi?

A közgyűlést követően a Fidesz frakcióvezetője elmondta, hogy az Iseum projekt szavazása előtti szünetben a polgármester egy 10 milliós támogatási szerződés tervezetét mutatta meg. „A Szombathelyért Alapítványt kapta volna a pénzt, ha elnyeri a pályázó a munkát. Szerintünk ez nem járható út, véget kell vetni a városi mutyizásnak.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!