Művészeti napok Berzsenyi Dániel falujában

Zenéléssel, kézművesfoglalkozásokkal kezdődött hétfőn a Hetyei Nemzetközi Művészeti Napok rendezvénysorozat. Vasárnap több száz dalos érkezik a faluba.

Nagy Ildikó

A Múzsa Egyesületnek köszönhetően tizenkilencedik alkalommal népesül be Berzsenyi faluja: a 380 lelkes településen szombaton megkezdődött a Hetyei Nemzetközi Művészeti Napok rendezvénysorozat.

A Zörej Zenekar oklevelekkel kitapétázott próbatermébe a kihallatszó furulya- és csengettyűszó vezet el minket: a gyerekek Oláh Sándor és Sellyei Gáborné, Márta irányításával  nagy izgalommal próbálják megszólaltatni Mozart Bűvös csengettyűjét. Nem akármilyen fellépésük lesz vasárnap: az erdélyi Aranyosegerbegyről érkező gyermekkórus tagjai is bekapcsolódnak majd az előadásba.

Közben érkezik egy helybeli házaspár, kezükben papír, Mártát faggatják: akkor most hány vendégről kell gondoskodniuk? Mert a 380 lelkes településre több mint száz szállóvendéget várnak: a vasárnapi nemzetközi dalos-találkozóra három erdélyi (két aranyosegerbegyi és egy zágoni) kórus és egy kárpátaljai (técsői) népdalkör is érkezik. Sőt: eljön Aranyosegerbegy polgármestere és néhány elöljárója is, hogy ünnepélyesen aláírt dokumentummal is megpecsételjék a két falu barátságát.

Közben bekukkantunk a Sellyei portára: a házigazdát, Sellyei Gábor belsőépítészt a hátsó műhelyben találjuk. Inasa is van: az egykori művészeti szakközépiskolás tanítvány, a ma már a Nyugat-magyarországi Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézetének formatervező szakos hallgatója, a bútortervezőnek készülő Dervalics Renáta a mesternél tölti nyári szakmai gyakorlatát. A tanítvány most épp az asztalos-fogásokkal ismerkedik, lécekből készít festőállványt. Igen, ez is a program része: a műhelybe bárki bekukkanthat.

A művelődési házban is nagy a sürgés-forgás: Varga Józsefné fakanalakkal és rongyoszsákkal érkezik: kezdődhet a Rongyvarázs foglalkozás. A lányok bábokat készítenek, hipp-hopp felöltöztetik a fakanalat. De ni csak: egy fiú is van köztük. Farkas Bertalan illedelmesen bemutatkozik, és kérdezni sem kell, magától mondja: igen, pont mint az űrhajós...

A hátsó épületben előkerülnek a szövőszékek: míg Kovács Péter a kikészített fonalakat szortírozza, a lányok  Sebestyén Ramóna és Kitti  izgatottan várják, hogy végre ők is alkothassanak.

A művészeti napok és a  Múzsa Egyesület motorja, Márta sürög-forog, szervezi az esti fellépéseket: a Hetyei Daloskör és a SOZZVA-kvintett este a peresznyei, kedden a kőszegi idősek otthonában lép fel. Szombaton az acsádi otthonban adnak műsort, oda már a técsői és az aranyosegerbegyi vendégeiket is viszik. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!