Városnéző kétéltű balesete Philadelphiában, magyarok az áldozatok között

Az amerikai parti őrség csütörtökön folyatta a kutatást az után a két mosonmagyaróvári fiatal után, akik egy városnéző vízibusz philadelphiai balesetében tűntek el még előző délután a Delaware folyóban.

MTI

A kutatást annak ellenére folytatják, hogy a parti őrség kapitánya, Todd Gatlin szerda éjjel úgy nyilatkozott, hogy egyre kevesebb a remény az eltűntek megtalálására.

A kétéltű vízibuszba, amelynek utasai között az amerikai vöröskereszt közlése szerint egy egyházi szervezésű nagyobb magyar csoport is volt, egy 75 méter hosszú uszály szaladt bele nem messze a keleti parti metropolis Ben Franklin hídjától, néhány perccel azután, hogy a vízibusz műszaki hiba miatt megállásra kényszerült. Az ütközés nyomán vízbe került 37 turista közül 35 embert sikerült kimenteni.

Két mosonmagyaróvári fiatalt - egy 16 éves lányt és egy 20 éves fiút - azonban a mentők órákon át folytatott elkeseredett kutatása ellenére sem sikerült megtalálni.

A www.philly.com helyi hírportál beszámolója szerint a baleset után könnyebb sérülésekkel kórházba szállított tíz turista között három magyar gyermek volt. A sérülteket azóta mind ellátták és kiengedték a kórházból - mondta el Coleen Cannon, a Hahnemann egyetemi kórház szóvivője.

Mint a híradásokból kiderült, a vízibusz egyike volt a Philadelphiában népszerű úgynevezett "duck boat"-oknak, amelyeket II. világháborús kétéltű katonai járművekből alakítottak át és újítottak fel a városnéző utak céljára.

A jármű egy motorhiba okozta kisebb tűz miatt lerobbant és segítségre várt a Delaware folyón, helyi idő szerint szerdán kora délután. Tíz perccel később beléjük futott egy salakot szállító motoros uszály, felborítva és összeroncsolva a vízibuszt. Az uszály hosszan magával vontatta a járművet, amely azután el is süllyedt a folyó 15 méter mély vízében.

Az egyik amerikai utas szerint alig egy perccel a baleset előtt vették észre a közeledő uszályt, s mindössze 45 másodpercük volt, hogy a kétfős személyzet utasítására magukra kapják és gyerekeikre is feladják a mentőmellényeket. Szemtanúk szerint a vízből kiemelt turisták többségén ott volt a mellény.

A mentők sötétedésig nagy erőkkel - helikopter bevetésével is - folytatták a kutatást a két eltűnt magyar fiatal után, és két hajóval éjjel is a helyszínen maradtak.


Amerikai hajóbaleset - Egymáshoz közel költöztették a magyar gimnazistákat

OLDALTÖRÉS: Amerikai hajóbaleset - Egymáshoz közel költöztették a magyar gimnazistákat

 

 

 

Két, egymáshoz közel lakó családhoz költöztették össze azokat a magyar diákokat, akiknek kirándulóhajója szerdán szenvedett balesetet az Egyesült Államokban. Hansági Károly, a mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium igazgatója azt közölte csütörtökön az MTI-vel: a két - egymástól sétatávolságnyira lakó - csapattal egy-egy tanár van; azért vonták így össze őket, hogy együtt könnyebben dolgozzák fel a tragédiát.

Közlése szerint a legtöbb gyereket azért nem tudták szülei telefonon elérni a tragédia után, mert irataik mellett mobiljuk is a vízbe veszett vagy elázott, így jellemzően interneten tartanak kapcsolatot velük. Mint mondta, ő ma reggel, a Külügyminisztériumtól értesült a tragédiáról, de volt olyan szülő, aki már korábban tudott a balesetről, mert gyermeke jelentkezett szeretteinél. 

A két eltűnt gyerekről a szülők kérésére csak annyit mondott Hansági Károly, hogy a 16 éves lány a gimnázium jelenlegi, a fiú az iskola volt diákja. A 13 gyerekből és két tanárból álló csoporttal július másodikán érkeztek háromhetes nyelvoktatásra az Egyesült Államokba.

 

 

 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!