A rabló is kidőlt a kábító csóktól

Rablás miatt folytatnak eljárás egy 37 éves miskolci nővel szemben, a gyanúsított a napokban ittas állapotban lévő alkalmi ismerősét annak lakásán csók közben elkábította, majd a sértett értékeivel távozott a helyszínről.

MTI

A kábító csábítás csók közben történt, azonban a nő is ittas volt, illetve a szer az ő szervezetére sem volt hatástalan - ismertette az esetet Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Elmondta: a bűncselekmény elkövetése után a bódult nő az utcán gyermekével együtt "kidőlt", miközben csemetéjét a babakocsiban tolta, az esés során a gyermeknek nem esett baja. 

A rendőrség az asszonyt elfogta, aki azóta már börtönben van, mivel más bűncselekmények miatt korábban a bíróság jogerősen szabadságvesztésre ítélte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!