Légből kapott szerelem

Kocsis István 2002 óta a repülés szerelmese. Járt már Törökországban és Tunéziában is, turistákat repített a magasba az ultrakönnyű repülőgépén. Mostanság azon dolgozik, hogy a külföldi turisták jöjjenek megyénkbe, s a magasból csodálják meg a dimbes-dombos tájainkat.

Bajdó Bettina

Kocsis Istvánnak a repülés eleinte csak a hobbija volt, először siklóernyővel emelkedett a magasba. Majd a hobbiból szépe lassan szerelem és hivatás lett lett, ma már kétszemélyes, 200 kilogrammos, csővázkeretes, háromkerekű, ultrakönnyű gépen repíti a magasba a turistákat, s oktatja a kezdőket.

- Egy sitkei osztrák-magyar klubban kezdetem el foglalkozni a repüléssel, ott tanultam meg az alapokat, megszereztem a tandemengedélyem, majd az oktatói engedélyem is - meséli a fiatal pilóta.

- A világ minden tájáról érkeztek pilóták és repülni vágyók a klubhoz, egy nagyon jó társaságba csöppentem. Az elkövetkező években zömével külföldieket képeztünk ki, s nagyon sok ismerős, barátot szereztem a repülések során. Az évek alatt én is sokat fejlődtem, elkezdtem versenyezni is, s Vargyai Líviával, a társammal együtt mérettük meg magunkat a nemzetközi mezőnyben. 2003-ban Angliában, a Long Marstonban rendezett világbajnokságon vettünk részt, ultrakönnyű kategóriában negyedik helyezést értünk el. Ugyanebben az évben Szombathelyen is volt egy verseny, egy magyar bajnokság, azon harmadik lettem egyéni repülésben. 

A pilóta elárulja, hogy Lívia nemcsak a repülésben, hanem az életben is a társa. Megtudjuk, hogy a gyepen köttetett a szerelem, a gépek közelében. Kiderül az is, hogy Lívia nemcsak a versenyekre, hanem a külföldi munkákra is elkísérte Istvánt.

- Egy Németországban élő török tanítványom 2004-ben felkért, hogy alapítsak repülőklubot Törökországban  - mondja István -, s reptessünk turistákat a szezonban. Két hónap múlva már kint is voltunk Líviával Törökországban. Hirtelen az ottani munkálatok kellős közepén találtuk magunkat, amikor kiértünk, éppen buldózerrel csinálták helyet a leszállópályának. Kora tavasztól késő őszig reptettünk a turistákat a Földközi-tenger partján, Lívia pedig légifotózással is foglalkozott. 2005-ben visszatértünk a török riviérára, s még egy évig foglalkoztunk azzal, hogy a magasból mutassuk be a tájat az ide érkezőknek.

A fiatal pár 2007-ben Tunéziában is szerencsét próbált, ide is a légi kapcsolatok segítségével jutottak el.

- Egy belga utasom többször is repült velem Törökországban, s ő ajánlott be egy tunéziai ismerősének, akinek saját cége volt - teszi hozzá Kocsis István.

- A cég, amely több szállodával is kapcsolatban állt, a hotelek vendégeinek kínált különféle kikapcsolódási programokat, főként a vízi sportok területéről. Már régóta szerette volna a tulajdonos bővíteni a kínálatát repüléssel, így találtunk egymásra. A turisták felültek a gépre, s mi megmutattuk nekik a tájat, a tengerpartot, pálmafákat, s le is fotóztuk őket. Akkor az év nagy részét Tunéziában töltöttük.

Kocsis István rengeteg élménnyel gazdagodott a külföldön töltött hónapok alatt, s rengeteg barátra tett szert. Saját elmondása szerint könnyen beilleszkedett a külföldi országokban, soha nem volt kommunikációs és kulturális akadály előtte.

- A tengerparti városokban elég nyitottak az emberek, azt is mondhatnám, hogy multikulturális a környezet - folytatja a pilóta. - Németül, angolul és franciául szinte mindenki beszél. Nagyon jól éreztük magunkat kint, egyedül az időjárás nehezítette meg néha a dolgunkat. Mindig azt tartottuk szem előtt, hogy oda nem nyaralni, hanem dolgozni mentünk. 2007-ben hazatértünk külföldről, azóta itthon tevékenykedünk. Egyelőre nem tervezünk külföldi utat, ugyanis én lettem a klub elnöke és főpilótája, ez pedig komoly kötelezettségekkel jár. Szeretném elérni azt, hogy egyre több külföldi érkezzen a megyébe, s megszerettessem velük a repülést. Majd pedig a magasból megcsodálhassák a Vas megyei tájat. Eddig még nem találkoztam olyan turistával, akinek ne sikerült volna maradandó élményt szereznem. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!