Úszó Eb 2010: Mutina Ágnes és Barta Nóra bronzérmes

Akárcsak 2008-ban, az idén is Eb-harmadikként végzett 200 méter gyorson Mutina Ágnes. A szombati nap másik hazai bronzérmese a műugró Barta Nóra lett.

MTI

Mutina, a Jövő SC kiválósága a budapesti úszó Európa-bajnokság utolsó előtti versenynapjának egyetlen magyar érdekeltségű döntőjében gyengébb kezdést követően, fergeteges hajrát kivágva csapott a célba újfent bronzérmet érően, 1:57.12 perces, remek idővel. Klubtársa, a csütörtökön Európa-bajnok magyar váltóban szintén szerepelt Verrasztó Evelyn féltávnál csak nyolcadik volt, ő is nagyot finiselt, végül 1:57.90-cel az ötödik helyen végzett.

"Arra számítottam, hogy a végül ezüstérmes német riválisom lassabb lesz, de nem így történt. Az első százamat elrontottam, így hiába terveztem a második helyet, be kellett érnem a harmadikkal, de ez sem rossz. A tegnapiakkal együtt összesen három 200-as futamomból messze ez volt a legnehezebb!" - összegzett a 22 esztendős Mutina, aki a magyar úszósport 160. Eb-érmének, ezen belül 40. bronzának a birtokosa lett.    


"A hatodik napra elfáradtam, fizikailag és lelkileg egyaránt" - így a 21 éves Verrasztó, aki a 2008-as, eindhoveni Eb-n ezen a távon negyedik volt. Az elődöntős programban Hosszú Katinka (2:07.92 p) és Jakabos Zsuzsanna (2:08.18) egyformán remekelt: pompás teljesítménnyel, ugyanúgy futamgyőztesként úszta be magát a 200 m pillangó vasárnapi döntőjébe. Hosszúnál a 16-os mezőnyben senki nem tudott jobbat, míg Jakabos összesítésben harmadikként lett finalista. 

Az 50 méteres gyorsúszásban Takács Krisztián hajszálra annyit teljesített (22.27), mint a német Steffen Deibler, így köztük szétúszás döntött - a 22.12-t száguldó magyarnál ezúttal 13 századdal gyorsabb rivális javára. Így ő döntőzhet vasárnap, Takácsnak a 9. hely jutott.

A műugrók női 3 méteres számában Barta Nóra - akárcsak négy éve Budapesten - nagy bravúrral felállhatott a dobogó harmadik fokára, míg Gondos Flóra a hatodik lett. "Ez a bronzérem felért egy olimpiai arannyal. Nagyon boldog vagyok. Most Hollandiában folytatom a felkészülésemet, és irány a londoni olimpia!" - mondta Barta.

 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!