Bemutatták a bőröndnyire összecsukható új hibrid robogót (fotóval)

A válság egyik tapasztalata, hogy a magukat és termékeiket megújítani képes vállalkozások jobban bírják a gazdasági vészhelyzeteket. Az innovációba fektetett szellemi és anyagi tőke előbb-utóbb kamatozik. Az INNO-FOOD fejlesztései például máris piacképesek, az ANTRO Csoport pedig a most bemutatott összecsukható elektromos robogótól vár átütő üzleti sikert.

Kiss Tamás

Az alapötlettől a piacképes termékig vezető út alkalmasint rögös szakaszokat is rejtegethet, nem csoda, hogy azon sokan visszafordulnak. Mások viszont a nehézségek ellenére is kitartanak, s mint azt az INNO-FOOD Kft.-t vezető Móricz Sándor példája is mutatja, az átgondolt és kitartó fejlesztőmunka meghozhatja a gyümölcsét.

A Zalai Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány és a Pannon Novum Regionális Innovációs Ügynökség által jegyzett Innovációs kampány szalafői sajtóbeszélgetésén Móricz Sándor elárulta: az elejétől fogva azon gondolkodott, hogy miként is lehetne a térség adottságaihoz igazodva egyrészt innovatív termelőüzemet létrehozni, s mindezt összekapcsolni a turizmusfejlesztéssel. Eme koncepció szerint építkezve első lépésben egy tejfeldolgozó beindítását készítette elő, majd valósította is meg.

A háromnegyed éve megnyitott Őrségi Tejüzem termékstruktúrájának kialakításánál szintén két úton indult el, egyrészt a piacra könnyebben bevezethető hagyományos készítmények (tej, teföl, túró), másrészt az egyedi fejlesztésű újdonságok, az őrségi tradícióknak és az egészéges táplálkozás követelményeinek egyaránt megfelelő innovatív termékek irányában. (Figyelem: rugalmas gyártóként olyan piaci rést keresett, amelyet a nagy cégek nem tudnak betölteni, illetve nem is gondoltak arra, hogy hasonló terméket fejleszthetnének!)
 
Az értékesítést értelemszerűen ugyancsak a nulláról kezdték el, s Móricz Sándor tanácsa e területen így szól a jövő innovátoraihoz: fontos az egységes vizuális elemeket felmutató saját márka (brand) felépítése. A sikerhez szintén elengedhetetlen, hogy az innovátor mögött szakképzett, összetartó dolgozói közösség álljon, ennek szellemében a kiválasztott jelentkezők a közös munka megkezdése előtt szakmai képzésen és csapatépítő tréningen is résztvettek.

És ez még nem minden: a hatalmas üvegfelületekkel bíró, az arra járóknak a tejfeldolgozás munkamenetébe így bepillantást engedő (tehát turisztikai látványosságként is funkcionáló) üzem építésekor a létesítményben egy oktatási központ is helyet kapott, ahova az ország számos pontjáról érkeznek csoportok. Hogy az elhelyezésük ne okozzon gondot, Móricz Sándor cége a tejüzemtől néhány méterre egy panziót épített, ezzel lett teljessé, vagyis állt - az ügyvezető elgondolásainak megfelelően - két lábra a projekt.

Az ügyvezető akár elégedett is lehetne, egy vérbeli innovátor azonban soha nem dől(het) hátra. Móricz Sándor munkatársaival újabb őrségi rögös termékek fejlesztésén dolgozik, s arra is van már ötlete, hogy az alapanyagellátást miként lehetne a környékbeli kistermelőkre alapozva megoldani.

Az Innovációs kampány másik vasi állomáshelyén, Őriszentpéteren hasonló, jó értelemben vett megszállottsággal találkoztunk. Itt Hivessy Géza, az alternatív és hibrid meghajtású járművek fejlesztésével foglalkozó ANTRO Csoport ügyvezetője a hazai és uniós pályázatok, saját források és támogatók segítségével folyó fejlesztésről szólva elmondta: hét év krízisekről sem menetes munkája után 2008 tavaszára készült el az első, úgynevezett koncepció járművük, a SOLO.

A meghajtásában az alternatív és a megújuló energiát is felhasználó jármű bemutatkozása hazai és nemzetközi sikereket hozott, így jutottak ki 2008 őszén a Párizsi Autószalonra, ahol széles ismertségre tettek szert. Az eltelt időszakban jelentősen továbbfejlesztették autókoncepciójukat, ugyanakkor egyértelművé vált számukra, hogy egy kisebb volumenű fejlesztéssel jóval könnyebb a piacra lépni.

Így került előtérbe a SOLO technikáján alapuló MOVEO, a bőröndnyire összecsukható pedálos-elektromos hibrid robogó. Ennek fejlesztése időközben megelőzte a SOLO-t, olyannyira, hogy a nyilvánosság előtt is bemutatták a második, már működő, féltve őrzött prototípust. (Kényelmes és tényleg összehajtható.)

Az ANTRO Csoport üzletfejlesztési vezetője, Győrffy Orsolya elárulta: a továbbfejlesztéshez, a gyártás előkészítéséhez és a szériagyártás indításához keresik a befektetőket. Nagyjából 4 millió euróra lenne szükség. Alapvetően olyan befektetőt keresnek, aki partner lenne abban, hogy a gyártás Őriszentpéteren legyen, így ugyanis 90 környékbeli embernek biztosíthatnának munkát.

OLDALTÖRÉS: Minden ötlettel foglalkozni kell

Minden ötlettel foglalkozni kell

Minden ötlettel foglalkozni kell

Minden ötlettel foglalkozni kell

Fontos, hogy minél többen ráébredjenek, innovációs tevékenységet nem csak nagy cégek high-tech laborjaiban lehet végezni, hanem erre kisebb vállalkozások is képesek.

Magyar Dániel, a Pannon Novum Regionális Innovációs Ügynökség ügyvezetője  szerint az innováció a cégvezetők fejében kezdődik, s aztán kitartó munka árán, a tapasztalatok szerint 6-7 év alatt érik piacképes termékké. A globális problémákra akár kisebb helyi szereplők is megpróbálhatnak választ adni, ugyanakkor arra is van több példa, hogy egy, kezdetben lokálisan működő cég a jól sikerült termékfejlesztésnek köszönhetően a szélesebb piacon is képes megvetni a lábát.


- Meggyőződésünk szerint ahhoz, hogy a magyar gazdaság hosszútávon növekedési pályára állhasson, még inkább fel kell karolni a helyi ötleteket, és segíteni a fejleszteni igyekvő kisebb vállalkozókat és cégeket. A statisztikák szerint a vállalkozások nagyjából 10-15 százaléka foglalkozik innovációval, s ennél valamivel többen terveznek később fejlesztéseket. A régióban körülbelül 60-80 körül mozog a komolyabb innovatív ötletek száma. Az innovációs intézményrendszer minden ötletgazda számára képes megadni a szükséges segítséget - így az ügyvezető.

Nagy András, a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ügyvezetője hasonló szellemben nyilatkozott, mondván: fontos, hogy egyre többen megértsék, nem csak mások, hanem ők maguk is képesek innovatív gondolkodásra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!