Október 23.: az 1956-os forradalom hőseire emlékeztünk

A megyei közgyűlés pénteken délután, Szombathely városa október 23-án emlékezett 1956 hőseire. A Március 15. téri ünnepség szónoka Hende Csaba honvédelmi miniszter volt.

Nagy Ildikó

A megye önkormányzata pénteken délután ünnepi közgyűlésen emlékezett 1956 hőseire. Kovács Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke ünnepi szónoklatában Bence Lajos muravidéki és Nagy Gáspár vasi költő gondolataival tisztelgett a hősök emléke előtt.

Immár hagyomány, hogy október 23-i nemzeti ünnepünkön adják át a megyei közgyűlés által alapított díjakat és elismeréseket. A Batthyány Lajosról elnevezett Vas Megyéért Életmű Díjat dr. Dénes Tibor, Sárvár 1994-2010 közötti polgármestere vehette át Kovács Ferenctől.

Jurisics Miklós díjat kapott Végvári János Zoltán rendőr alezredes, a szentgotthárdi rendőrőrs parancsnoka. Széll Kálmán díjat kapott Bauer Károly, Szentgotthárd egykori polgármestere.

A Fazakas Péterről elnevezett díjat posztumusz Németh Istvánnak, Vas megye néhai főépítészének ítélték oda. Fazakas Péter díjat kapott Heckenast János, Ybl-díjas nyugalmazott építész. Márkus Erzsébet olimpiai ezüstérmes, Európa- és világbajnok súlyemelő Lóránth Gyula díjban részesült.

Dr. Kneffel Pál, a Markusovszky kórház osztályvezető főorvosa Batthyány-Strattmann László díjat kapott, dr. Lakner László, a Markusovszky kórház elnök-vezérigazgató főorvosa a Markusovszky Lajosról elnevezett elismerést vehette át.
 
Berzsenyi Dániel díjban részesült Ambrus Lajos író, a Kortárs irodalmi folyóirat főszerkesztője. Vas Megye önkormányzata Kisebbségekért Tagozata kitüntetést adományozott Soós Ferencnének, a Magyarországi Szlovének Szövetsége tagjának, Pezenhofer Zoltánnak, a nardai önkéntes tűzoltóegyesület parancsnokának, Narda község kántorának, az első nardai tamburazenekar alapítójának.

Ezt az elismerést vehette át Hatosné Németh Valéria, a szombathelyi Művészeti Szakközépiskola német nyelvtanára, a vaskeresztesi német nemzetiségi énekkar és tánccsoport vezetője, valamint Baranyai János, Rönök cigány kisebbségi önkormányzatának elnöke. A Vas Megyei Közgyűlés elnökének emlékplakettjét Ötvös Alíz kapta a Flextronics Kft-nél végzett humánpolitikai tevékenységéért.

Szombathely városa október 23-án délután ünnepelte az 1956-os forradalom és szabadságharc 54. és a Magyar Köztársaság kikiáltásának 21. évfordulóját. A megemlékezés a Jáki úti temetőben, Welther Károly síremlékénél koszorúzással kezdődött, ahol dr. Torjay Valter, az 56-os Szövetség Vas Megyei Szervezetének örökös tiszteletbeli elnöke mondott beszédet.

Öt órakor a Március 15. téren katonai tiszteletadással vonták fel az országzászlót. Az ünnepi műsort a Puskás Tivadar Szakképző Iskola diákjai és pedagógusai állították össze és adták elő. Az ünnepség szónoka dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter, országgyűlési képviselő volt.

- Éppen egy évvel ezelőtt  ugyanezen a helyen azt mondtam önöknek, hogy olyan Magyarországot kell teremtenünk, ahol egyszerűen jó élni. Mert bízhatunk a törvényekben és a demokratikus intézményekben, bízhatunk a felemelkedésünkben, a családunk, gyermekeink, szeretteink gyarapodásában. És ahol nem kell többé sem hazudni, sem hazugságokat eltűrni. Ígérem önöknek, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy méltóak legyünk a forradalom igazságaihoz  - mondta a miniszter.
 
Most rajtunk a sor, miénk a feladat, hogy valóra váltsuk 56 igazságát: a szabadságot. Ehhez azonban egy percig sem szabad felednünk a rabságból szabadult hercegprímás, Mindszenty József bíboros üzenetét: most a magyar szívekben szeretetre és összefogásra van szükség. Napra és órára pontosan, éppen egy éve,  ugyanitt, ugyanezt az idézetet ajánlottam figyelmükbe.  Ma sem mondhatok és kívánhatok egyebet  - tette hozzá dr. Hende Csaba, aki ünnepi beszédében a kolontári, devecseri katasztrófát követő nemzeti összefogást 1956 hőseihez méltó helytállásként értékelte.

Az 56-osok terén a polgármesteri hivatal versmondó stúdiójának tagjai emlékeztek az elesett szombathelyi nemzetőrökre. Ünnepi beszédet Lechner Ferenc, az 56-os Szövetség országos elnökségi tagja mondott. A pártok, intézmények, szervezetek, a megyei és a városi önkormányzat képviselői koszorúkat helyeztek el az 56-os  emlékhellyé lett épület fala előtt.

A megemlékezés a városházán a Weöres Sándor Színház színészeinek ünnepi műsorával folytatódott. -1956 szelleme mérce. Zsinórmértékként mutatja az utat.  Az ünnep példa és tanulság. Az ünnep cölöp és igazodási pont. Mérföldkő, amelyet a nemzet elfogad, s tetteinek kiindulópontja. Az ünnep tartást ad, erkölcsi alapul szolgál, és kapaszkodó e nehezen átlátható, bonyolult, anyagiasodó világban - mondta beszédében dr. Puskás Tivadar polgármester. A civil szervezetek nevében Horváth Csaba képviselő emlékezett 1956 mártírjaira. 
 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!