Baleset a 84-esen: fejre állt a Ford a sárvári elkerülőn (fotókkal)

Ismét baleset történt a 84-es főút Sárvárt elkerülő szakaszán. Egy Ford kihajtott a védett útra, először egy kisteherautóval, majd egy mikrobusszal ütközött. A személygépkocsi a két jármű között fejtetőn állt meg.

Vas Népe

A sárvári elkerülő úton az elmúlt időszakban több közelekedési baleset is történt. Legutóbb kedden délután.  Ekkor egy csornai lakos egy Ford típusú személygépkocsival közlekedett Sárvár Hegyközség felől Ostffyasszonyfa irányába.

A 84-es számú  főút kereszteződéshez érve  azonban összeütközött a védett úton haladó Citroen típusú  tehergépkocsival. Az ütközés következtében a személygépkocsi  felborult és egy zalabéri lakos által vezetett VW Transporter típusú teherautónak csapódott.

Az ügyben  a Sárvári Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított. A sárvári elkerülő úton négy olyan  kereszteződés is van,  ahol az elmúlt időszakban súlyos közlekedési balesetek történtek.  Már az elkerülő út építése idején megfogalmazódtak  javaslatok arra, hogy  az elkerülő  úton körforgalmak  építésével  csökkentsék a baleseti kockázatot.  Ez azonban eddig elmaradt. 

Hétfőn hajnalban a vétlen sofőr halt meg egy frontális ütközésben a sárvári elkerülőn.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!