Négymilliárdot igényelt filmkészítésre P. Koltai Gábor

Részben fiktív filmgyártáshoz 4,02 milliárd forintos állami támogatást vett igénybe P. Koltai Gábor filmes producer az index.hu portálon kedden közölt információk szerint.

MTI

A jelenleg előzetes letartóztatásban lévő producerhez és két társához három filmes cég - a Wyvern Images Kft., a Filmsziget Kft. és a RenCon Média Kft. - köthető, amelyek 2007-től összesen 35 filmmel kapcsolatosan bocsátottak ki számlát. Az Index állítása szerint nemcsak a 200 ezer nézőt vonzó Megy a gőzös című vígjátékkal, hanem számos, még be nem fejezett alkotással, így A pöröly, a Sonny, a Fargon, a Bernie, a Bubu, a Nyusszó és Zack című filmekkel kapcsolatos támogatási összegek is jóval nagyobbak, mint amelyekre eddig számítani lehetett. 

A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága szerint az eddigi adatok arra mutatnak, hogy a mozifilmek forgalmazásával, értékesítésével foglalkozó társaságok offshore cégek beiktatásával, illetve fiktív számlák felhasználásával 2,3 milliárd forinttal rövidítették meg a költségvetést. Az Index viszont úgy tudja, hogy az eddig elszámolt és valamilyen módon kiegyenlített számlák után - részben fiktív számlákkal - összesen négymilliárd forint adóalap- és adókedvezményt vettek igénybe a cégek a társaságiadó-törvény alapján.

A Vám- és Pénzügyőrség Közép-magyarországi Regionális Nyomozó Hivatala múlt héten közleményben tudatta, hogy az APEH feljelentése alapján nyomozást folytat az adóbevétel különösen jelentős mértékű csökkenését okozó adócsalás és adóra elkövetett különösen nagy kárt okozó csalás bűncselekménye elkövetésének megalapozott gyanúja miatt mozifilmek és 3D-s produkciók készítésével, valamint értékesítésével foglalkozó gazdasági társaságokkal és azok ügyvezetőivel szemben. A bűnelkövetői kör a filmek gyártására és értékesítésére egy komplex számlázási láncolatot hozott létre - fogalmazott a közlemény, amely szintén rámutatott, hogy a nyomozás során még jelentősen növekedhet az összeg.

P. Koltai 35 filmjét 2007-ben vette nyilvántartásba a Nemzeti Filmiroda. Az Indexnek nyilatkozó Elek András, a filmiroda munkatársa azt mondta, hogy a filmtörvény sajátosságai miatt nem volt módjuk bekérni a 2008. április 1-je előtt nyilvántartásba vett filmekhez köthető alvállalkozói számlákat. 

A portál vélekedése szerint önmagában a produceri díjak kiszámlázásában is nagy üzlet rejlik. A 35 film után P. Koltait 1,26 milliárd forint illette meg. 

P. Koltai Gábor és két üzlettársa őrizetbe vételét december 8-án rendelte el a Pesti Központi Kerületi Bíróság.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!