Áruház és múzeum épül a posztógyár helyén

A posztógyár ledózerolása ügyében folyik még a per, ám ettől függetlenül jó ütemben épül az áruház a hajdani gyár helyén. Mi minden történt, amíg idáig eljutottak Kőszegen?

Némethy Mária

Földmunkákkal kezdődött el tavaly október 15-éna hajdani posztógyár területén egy áruház építése. Mára már állnak a tartófalak, fenn a tető. Az építész szakemberek úgy fogalmaznak: az épület "becsomagolása" folyik. Amikor az időjárás engedi, hozzákezdenek a nagy számú parkolóhely kialakításához is.

A tervek szerint júniusra elkészül az épület. A tél elmúltával, március közepén kezdik el majd Kőszegen az új út, a Pogányi megépítését, s nekilátnak a város első  körforgalmának a kiépítéséhez is.

A múlt héten, amikor a Szombathelyi Városi Bíróságon tárgyalták az egykori  posztógyár ledózerolásának ügyét, többször is szóba került mi minden vezetett idáig. Először is a ledózerolás miatt bíróság előtt álló Innovációs Park Kőszeg Kft. vezetői tavaly nyáron a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnak (KÖH) örökségvédelmi bírságként kifizettek 25 millió forintot.

Ezután indulhatott el az áruház kivitelezésének  hivatali, hatósági engedélyeztetési eljárása. A kft. önként vállalta annak költségét is, hogy az új kereskedelmi egység épületének kialakításánál rekonstruálnak egy falszakaszt, amely emlékeztet majd a hajdani posztógyárra. Ennek tervezésénél  többször egyeztettek Ivicsics Péterrel, a Kőszeget felügyelő műemlékes szakemberrel. A  kőszegi tervtanács kétszer is tárgyalt az ügyről. Ezek után kristályosodott ki hogyan, milyen módon jelenítsék meg, emeljék ki az egykori posztógyár  jellemző  részletét. A kft. vállalta a textilipari múzeumi kiállítótér kialakítását is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!