Elhagyom a várost: egyre többen költöznek ki Szombathelyről a környező falvakba

A Szombathely környéki településeken gombamódra nőnek ki a földből az új lakótelepek. Náraiban például a falu mindkét végén építkeznek. Az egyik még épp csak megkezdett utcában Giczi Gáborék otthonába látogatunk. Az épület után már a szántóföld következik, a kertet nyuszik, őzek látogatják. A tágas, világos nappaliba lépve ezernyi játék fogad. Igazi gyerekparadicsom ez, a hétéves Patrik, az ötesztendős Martin és a másféléves kislány, Csenge birodalma.

Giczi Gáborné, Sarolta fél szemmel mindig a körülöttünk sertepertélő Csengét ügyeli, miközben beszélgetünk. - A férjemmel mind a ketten szombathelyiek vagyunk, a két nagyobb gyerek még panellakásba született. Mivel mi is kertes házban nőttünk fel, szerettük volna, ha a mi gyermekeink is élvezhetnék a nagy udvar előnyeit. Szombathelyen is kerestünk telket, de ott csak kilencmillióért kaptunk volna. Itt Náraiban kevesebb, mint feléből kijött a telek a teljes közművesítéssel együtt. -

Sarolta szinte egyedül, a gyerekek mellett csinálta végig az építkezést, mivel férje kamionos és sokat van távol. Akkor is és most is néha úgy érzi, túl nagy a mintegy 160 négyzetméteres családi ház. Nem tűnik azonban nagynak, amikor  megérkeznek a rokonok. Nagy a család, szívesen találkoznak a testvérek, a sógorok, és ilyenkor húszan is összejönnek. Így közvetett módon a tágabb, városban élő család is élvezi a falusi lét előnyeit. Rengeteget  bográcsoznak, grilleznek a kertben, ahol a háziak már mindjárt az első évben elültették a legfontosabb  zöldségeket is. Az ablakban már most nyújtogatják fejüket az első paprikapalánták.

A gyerekek alaposan kihasználják a tágas telket. Quadoznak, bicikliznek, a nyugis zsákutcába autó alig jár. A fiúk a helyi óvodába jártak, a nagyobbik pedig már első osztályos a felsőcsatári általános iskolában. Kedvelik a kicsi, családias osztályközösséget, nem is gondoltak szombathelyi iskolára. Bár a csatári egy kicsit távolabb esik, az iskolabusz szinte háztól házig szállítja a nebulókat. Az óvodában Sarolta az SZM (Szülői Munkaközösség) elnök, és imádja ezt a munkát.

- Szeretem a közösséget  vallja be, és szeretek tenni is érte. Most éppen az SZM-bált szervezem, amelynek a bevételéből udvari trambulin létesül. Mindig is nyüzsgő életet éltem, tagja vagyok a Náraiért Egyesületnek és önkormányzati képviselőnek is jelentkeztem. Bár nem kerültem be a testületbe, szép eredményt értem el. Azért vállalkoztam volna képviselőnek, mert megszerettem ezt a falut és szeretnék tenni érte. A kezdeményezéseimet jól fogadják az emberek. Sohasem kezeltek úgy minket, hogy beköltözők vagyunk. -

Sarolta a kultúrházban gyermekmegőrzőt szervez, és megélhetését is a faluban alapozta meg, hiszen már a nyáron nyitott egy kis fagyizót, amit a jövőben bővíteni szeretne. Ennek ellenére bizonyos szempontból mégiscsak szombathelyinek vallja magát. -Ez egy állapot, hogy itt lakunk. Próbálunk magunk körül mindent úgy kialakítani, hogy ne hiányozzon Szombathely. -

Németh Tamás polgármester szavai egybecsengenek a hallottakkal. Az elmúlt tíz év alatt közel száz új telek létesült a faluban, a lakosságszám pedig mintegy kétszázzal nőtt. Sok a fiatal, és a helyi önkormányzat szívesen áldoz az óvodára. Népművelőt foglalkoztatnak, színvonalas kulturális és közösségi rendezvényeket  tartanak, hogy ne érezzen ebben sem hiányt, aki egyszer ideköltözött.

Sé még Nárainál is népszerűbb kiköltözési célpont, talán a határ közelsége miatt is. Papp Adél férjével és ikergyermekeivel 2003-ban szombathelyi albérletről váltott az Aranypatak partján álló mutatós társasház hatvan négyzetméteres lakására. Igaz, hitelre vették ezt is, de ha egyszer kertes házra is futja majd, azt is csak Sében vásárolnák. Adélt a munkahelye, az SOS ifjúsági ház is a községhez köti.

- Semmiben nem szenvedünk hiányt, a kisboltban minden alapvető dolgot meg lehet találni, járunk könyvtárba, az ausztriai bolhapiacokra, és ha a Faluházban van egy rendezvény, ha csak tehetjük, ott vagyunk - magyarázza a pedagógus. 

-  Tagjai vagyunk a nemrég alakult Demizson klubnak, együtt túrázunk, szórakozunk. Jó a viszonyunk az önkormányzattal és a szomszédokkal is. Őszintén szólva fogalmam sincs, ki az őshonos és ki a betelepült, ez soha nem jön szóba, egyszer sem éreztem megkülönböztetést amiatt, hogy nem itt születtem. Persze ez kétoldalú dolog, vannak, akik talán nem is igénylik, hogy befogadja őket a helyi közösség, de mi azt tapasztaltuk, hogy a séiek nagyon nyitottak. -

A tizenhat éves Eszter és Máté nyugodt zöldövezetben nevelkedhettek, a patak partján, ahonnan csak egy ugrás a parkerdő vagy a ház mögötti focipálya. Gimnáziumba Szombathelyre járnak, és nem hagyják ki a korcsolyát, a strandot vagy a bowlingot sem. Egyelőre még a koraesti busszal hazajönnek, de ha majd tovább kimaradnak, akkor a szülők megoldják a szállításukat, hiszen közel a város. Az ikrek a gimnáziumban is bátran vallják: Sé a világ közepe!

- Ha egyszer jól érzi itt magát az ember, akkor mindegy, hogy hány éve él itt - véli Adél. - Mit itt szeretnénk gyökeret ereszteni. -

Sörös István tősgyökeres, majd visszatelepült séi polgármester szerint a faluba a nyolcvanas évektől több hullámban érkeztek a városból kitelepülők és még az ország más részeiről is új lakosok.

- A rendszerváltás idején szembesültünk az új lakó-régi lakó problémával. A közösségépítést már akkor fontos célként jelöltük meg. Alkalmakat teremtettünk Sé lakói számára, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz. Megélénkült a klubmozgalom, civil szerveződések alakultak. Céljuk, feladatuk a közösségformálás. Jó úton járunk. Új testületünk kimondta: csak séi lakó van! Különbséget régi és új között nem teszünk. Babits Mihály arról ír, hogy a gazda bekeríti a házát. Tegye! Mi azon vagyunk, hogy jöjjön is ki, tegyen falujáért, érezze magát a közösségben is otthon - emelte ki a polgármester.