Jobban járnak-e a vezetők az alternatív üzemanyagokkal?

Fogytán a fosszilis energia, csökkenteni kellene tehát a világ energiaigényét. Mindazonáltal az üzemanyagárak folyamatos emelkedése biztosnak tűnik, szakemberek szerint is hamarosan újabb lélektani határt ér majd el a benzin ára, ráadásul olyan mértékűt, amire nem is számítottunk.

Benkő Sándor

Mindenki úgy gazdálkodik, takarékoskodik, ahogy  tud. Egyesek kevesebbet autóznak, mások megpróbálják helyettesíteni a régóta megszokott üzemanyagot. A gépkocsik konstruktőrei nyilván kitalálták már, mi lesz a kőolaj helyett, az addig hátralévő időszakot kell átvészelnünk. Kísérleteznek a hibrid meghajtású autókkal, ezek a típusok a kereskedőknél már meg is jelentek, talán kicsit borsos az áruk.

Kutatják a hidrogénhajtású jármű biztonságos megvalósításának lehetőségeit is. Egyelőre azonban marad a benzin és a gázolaj. Alternatívaként átalakíthatók a motorok gáz, illetve etanol üzemeltetésűekre. Gázzal próbálkoztak már harminc éve is, akkor még házilag alakítgatták a kocsikat pb gázpalackról meghajtva. A fajlagos gazdaságosságra komoly árnyékot vetett a rendkívüli balesetveszélyessége és a szigorodó szabályok.

A látszólagos útvesztőben szakértőket kértük meg, hogy segítsenek eligazodni. Nárai Bálint gépjármű-diagnoszta már több mint egy éve foglalkozik motorok bioetanolra történő átalakításával. A bioetanol olyan üzemanyag, amelynek nagy része a kukoricából előállított etanolból és a kis részben hozzáadott benzinből áll. 

A diagnoszta elmondta, hogy az etanolra való átszerelés költsége jóval kisebb, mint például a gázüzeművé való átalakításé. Nem igényel külön üzemanyagtartályt. Amíg az etanol beletölthető a benzintartályba, addig a gáztartály helyet foglal el a csomagtartóból. Az emberek két szempont alapján döntenek arról, hogy a motor milyen üzemanyaggal hajtsa meg az autót.

Szeretnék, ha minél olcsóbb lenne az üzemeltetés, vagy pedig elkötelezett környezetvédelemből. A gázra és etanolra történő szakszerű átalakítás után a motor égésterméke a mérések szerint is nagyon kevés káros anyagot tartalmaz. Az átalakítás költsége nagyságrendben különbözik egymástól. A gázra alakítás legalább 250 ezer forintba kerül, míg etanolra alakítás 50 ezer forintba.

Nem mindegy persze, hogy az átalakítás után mennyibe kerül az üzemeltetés. A benzin jelenleg hozzávetőleg 370 forintba kerül, az E85 etanol 260 forintba, az LPG 220 forintba. Nárai Bálint elmondta, hogy mindenkinek saját magának kell eldöntenie, hogy melyik üzemanyagféleséggel éri meg az utazás. Ez függ a beszerelési költségtől, az üzemanyag árától, attól, hogy átalakítás után mennyit fogyaszt az autónk, és mennyit megyünk évente.

Mindezek az adatok befolyásolják az egy kilométerre vetíthető fajlagos fogyasztást. A tapasztalat az, hogy az etanol tankolása után mintegy 10-15 százalékkal fogyaszt többet az autó, de ez megtérülhet akkor, ha sokat használjuk az autónkat. Vannak persze viták arról, hogy mennyire károsítja vagy nem a motor berendezéseit az E85, ami például a benzinnel ellentétben vegyül a vízzel. A kocsi szervizelése egyszerű, hasonló a benzinüzeműhöz, viszont a gázüzemű autó szervizelése bonyolultabb, s minden szerviz nem is alkalmas gázos autó javítására.

Gömböcz Tamás egy vizsgabázis vezetője. Ő azt mondja, ha már választania kellene, akkor a gázzal táplált motorra tenné a voksát, még akkor is, ha a tartálynak megfelelő helyet kell biztosítani a csomagtartó terhére. A vizsgáztatása viszont nem egyszerű, a bázissal szemben támasztott követelmények nagyon szigorúak. Mivel a bázisuk aknával rendelkezik, olyan automatikus szellőztető berendezésre és automatikus kapunyitó berendezésre lenne szükség, ami nem kis befektetést igényelne.

Gondot okozhat a nagyvárosi parkolás is, mert a mélygarázsokba általában nem parkolhatnak gázos autók. Szóba jöhetnek még a hibrid hajtású autók, ám ezek a járművek még elég húzós áron kaphatók. Gömböcz Tamás elmondta, hogy környezetvédelmi szempontokat figyelembe véve a gond a régebbi dízel autókkal volt, de ma már olyan technológiával készülnek az új benzines, vagy a dízelkocsik, hogy a legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak is megfelelnek.

Nincs tehát  általánosan alkalmazható modell arra, hogy melyik üzemanyagot használjuk. Környezetvédelmi szempontból mindegy, melyiket választjuk, mert a motornak meg kell felelnie a károsanyag-kibocsátás szigorú feltételeinek. Leginkább az dönthet, ha kiszámoljuk, hogy hány kilométert teszünk meg egy hónapban, s  figyelembe vesszük azt, hogy mennyibe kerül az átalakítás és az üzemanyag. Aztán rájöhetünk, hogy semmiképpen nem járunk jól, hiszen az üzemanyagárak hetente kúsznak felfelé, az árak nőnek, a fizetések jobb esetben is stagnálnak. Az egységre vetített fajlagos költség lehet eltérő, de hogy egyre nő, az sajnos tény.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!