Filmet nézett a légiirányító, felfüggesztették

Munkavégzés helyett krimit nézett egy amerikai légiirányító, s véletlenül bekapcsolva hagyott mikrofonja révén minden figyelendő gép pilótája több mint három percen át nyomon követhette a film cselekményét. A kötelességszegő légiirányítót felfüggesztették állásából.

MTI

Az illető egy olyan irányítóközpontban dolgozott, amelyből a nagy magasságban repülő gépeket figyelik. A minap hajnali unalmában DVD-lejátszóján megnézte a Samuel L. Jackson főszereplésével készült Tiszta vér című bűnügyi filmet. Mikrofonja eközben be volt kapcsolva, viszont nem hallotta a neki szóló hívásokat.
   
Az amerikai szövetségi légiforgalmi hatóság (FAA) a vétkes légiirányító főnökét is elbocsájtotta.
   
Az Egyesült Államokban az utóbbi időben nem ez volt az első eset, hogy a FAA kötelességszegésért kénytelen volt felfüggeszteni egy dolgozóját: március vége óta legalább öt légiirányító vesztette el az állását amiatt, hogy szolgálat közben aludt. Ezek az esetek szinte mind éjjeli műszakban történtek. A FAA szabályzata szerint a légiirányítóknak szigorúan tilos munka közben aludniuk, még a néhány óránként 20-30 perces szüneteikben sem szunnyadhatnak el. Az igazgatóság ezen továbbra sem akar változatni, de az irányítóknak ezentúl nem nyolc, hanem legalább kilenc órát kell pihenniük két műszak között.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!