Posztógyár-per: megszólalt a dózeroló

Kilóra is sok, immár 2130 oldalas a kőszegi posztógyári per iratanyaga. Csütörtökön folytatódott a tárgyalássorozat a Szombathelyi Városi Bíróságon. A következő júniusban lesz.

Némethy Mária

Újabb fejezetéhez érkezett csütörtökön a posztógyári per. Az előzményekről annyit kell tudni, hogy 2008 tavaszán országos botrány volt, amikor egyetlen nap  alatt ledózerolták a volt kőszegi posztógyár ideiglenes ipari műemléki védettség alatt állt épületét.

2009-ben indult meg a per az ügyben érintett hat vállalkozó ellen Kőszegen. Az első rendű vádlottat, K. Szabolcsot közokirat-hamisításban bűnösnek mondta ki a városi bíróság, ugyanakkor első fokon felmentette a műemlékrongálás vádja alól a volt kőszegi posztógyárat leromboltató vállalkozókat, mondván: az ideiglenes műemléki védelem alatt álló épület nem minősül műemléknek.

A bíróság megállapította még: az ingatlanvásárlás kezdetekor nem állt ideiglenes műemléki védelem alatt az épület, ezért nem róható fel a vállalkozóknak, hogy a terület hasznosítását a rajta álló épület nélkül képzelték el. Kőszegen az ügyész fellebbezett az ítélet ellen.

A megyei bíróság megalapozatlannak ítélte a kőszegi városi bíróság első fokon hozott ítéletét. Új eljárás lefolytatására a Szombathelyi Városi Bíróságot jelölte ki.
 
A szombathelyi bíróságon január közepén tanúk és szakértők meghallgatásával folytatódott a per. Akkor a  műemlékes szakember közölte: ha nem jelentkezett volna befektető, az épület  belátható időn belül összeomlott volna. 

Csütörtökön is tanúkat hallgattak meg az ügyben. Vállalkozókat, akik résztvettek a bontásban, a törmelék elszállításában. Elhangzott, hogy a bontást annak idején olyan cég kezdte, amelynek erre jogosultsága sem volt. Az ideiglenes műemléki épületet ledózeroló tanú elmondta: a munkára utasítást kapott a főnökétől, a helyszínen tájékozódott arról, milyen gép áll ehhez rendelkezésére, megvizsgálta az épületet, mennyire biztonságosan bontható, s néhány óra alatt végzett is vele.

Az egyik ügyvéd azt firtatta: fel sem merült benne, hogy a kötelező bontási tervet és az ugyancsak kötelező bontási engedélyt kérje, lássa? A tanú azt válaszolta: A főnököm fogalmazta meg: sem jogom, sem jogosultságom nincs erre, a papírokat felettem lévő szinten intézik.

Varga Roland bíró június elejére napolta el a tárgyalást, mert a bíróság nem tudta befejezni a bizonyítási eljárást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!