A négy éve tragikusan elhunyt Wagner Andrásra emlékeztek

Ereje teljében lenne, ha nem következik be az a bizonyos, tragikus baleset 4 évvel ezelőtt Jánosháza térségében. Wagner Andrásra, Szombathely korábbi polgármesterére emlékeztek kedden társai és tisztelői.

Kozma Gábor

A Vas megyei TIT Egyesület és az Éhen Gyula Kör szervezte azt a megemlékezést, amelyet  kedden tartottak Szombathely tragikusan elhunyt polgármestere, Wagner András sírjánál. Az  SZDSZ színeiben lett a város első  szabadon választott vezetője 1990-ben és az is maradt két cikluson át. Később is politizált, majd a TISZK szervezését és vezetését bízták rá.

A keddi tisztelgésen részt vettek polgármester társai, így dr. Szabó Gábor, dr. Ipkovich György és dr. Puskás Tivadar. Őket és az emlékezőket, közte az elhunyt családtagjait, a vasi TIT igazgatója, Simon Zoltán Péter köszöntötte.

Személyes hangú bevezetőjében utalt Wagner András emberi kvalitásaira, humanizmusára. A társak közül elsőként dr. Szabó Gábor  szólt, megemlítve: kemény bírálója volt a polgármesternek, de sohasem személyeskedőn, mindig elvi alapon.

- Most is őrzöm azt a poharat, amit békülésünkkor, a karneváli borutca forgatagában bízott rám, még 2002-ben - mondta.  

Dr. Ipkovich György Wagner András kiemelkedő érdemének tudta be a politikai nyilvánosság, közte a városi televízió megteremtését.  Ezzel az ügyek asztal fölé kerültek, a demokrácia működni kezdett - jelentette ki. 

Dr. Puskás Tivadar is méltatta a tragikus sorsú elődét, emlékeztetve: oroszlánrészt vállalt a Vas megyei Mentésügyi Alapítvány létrehozásában. - Civilként  ismertem meg és nagyra becsültem. Képeket  őrzök róla: a  tisztességes politikusét, aki ma is példát mutathat mindazoknak, akik a viták hevében elfeledkeznek a jó modorról, stílusról  - zárta a polgármester, majd  megkoszorúzták a síremléket. Méltóságteljes esemény volt. 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!