Időutazás 1491-be: középkori forgatag Vasváron (fotókkal)

Igazi középkori hangulat uralkodott szombat délután Vasvár központjában. A múltidéző forgatagot, hagyományteremtő szándékkal a környék civil szervezeti teremtették elő.

Tersztyánszky Krisztina

Itt lépett először nyilvánosság elé a Hegyháti Civil Hálózat, amely tavaly alakult meg a Mérték Egyesület kezdeményezésére. A hálózatban a környék mintegy húsz nonprofit szervezete kapcsolódott össze, hogy erősítsék, kiegészítsék egymást. Első közös nagyrendezvényük máris az együttműködés sikerét bizonyította. Egy napra a középkor szellemét idézték meg a kisvárosban. Vasvár ekkor élte fénykorát, ekkor működött itt a domonkos kolostor, s a szervezők a dicső múlt felidézésével a ma itt élő emberek önbizalmát is növelni kívánták.


A nap eseményeit egy történelmi szituáció köré építették. 1491-et írunk, Gersei Pető Margit asszony Vasvárra látogat, kardot és pajzsot adományoz a városnak, egyúttal összefogásra szólít fel a török ellen. A napot indító történelmi, hagyományőrző felvonuláson maga Kovács Tilda polgármester vállalta fel a nemesasszony szerepét. Délután középkori muzsikától, ostorpattogástól, ágyúdörgéstől volt hangos a rendezvénytér.


Az eső miatt a külső színteret nem tudták használni, így a harci csoportok is itt tartották bemutatóikat. A kézműves és gasztronómiai sátrakban és a színpadon a környék civil szervezetei képviseltették magukat. Mindenki valami középkorhoz illőt választott a repertoárjából. Az oszkóiak korhű táncot lejtettek, a rábahidvégi dalárda az Árpád-házi szentekről énekelt, volt csipkeverés, boszorkányégetés. A szereplők, a szervezők egész nap középkori ruhákban jártak-keltek.


„Bebizonyosodott, hogy jelmezben nyitottabbak és befogadóbbak vagyunk, többet adunk magunkból, mint a hétköznapi együttlét során” – állapította meg Wesselyné Kupi Ildikó szervező, a Mérték Egyesület vezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!