Szociális hét: szegénység és roma integráció a központi téma

A roma integráció, a csoportok aktivizálása és a felzárkóztatás az elsődleges cél, valamint a szegénység csökkentése 2020-ra.

Ambrózai Zsuzsanna

Az Európai Unió és Magyarország egyik legnagyobb számú etnikai kisebbségének helyzetéről, és a tervezett megoldásokról tartott előadást a szociális hét első napján Lakner Zoltán politikai főtanácsadó, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásáért felelős államtitkárságának munkatársa.

Az előadás a probléma felismerésére és annak orvoslására irányult. - A roma kérdéskör rendkívül túlpolitizált szféra. Az integráció a célkitűzés, amint azonban eszközként használjuk, nincs eredmény - vallja a főtanácsadó. Hozzáteszi, ez nemzetközi szinten is gondot jelent, nemcsak Magyarországon. Bár a Nyugat-magyarországi régió ebben korántsem annyira érintett, mint más térségek az országban. Ennek ellenére, fel kell ismerni, hogy ez egy nemzeti ügy, aminek érdekében közösen kell cselekedni. Egy olyan népességről beszélünk, amelynek kimozdítása ebből a helyzetből a legnehezebb, de a legfontosabb is egyben.

Legfőbb probléma a munkanélküliség, ami visszavezethető az alulképzettségre, és ezt tovább bonthatjuk egészen a kisgyermekkori szocializációig. Ha az alapvető normák, példák hiányoznak, a személyben nem alakul ki a munkához, iskoláztatáshoz való igény sem. Az alapoktól kell tehát indítani, segíteni kell őket, hogy fel tudják ismerni, nekik dolguk van a társadalomban. Ehhez azonban köztük kell élni, a szociológusoknak meg kell tapasztalniuk a helyzetet, nem pedig Budapestről üzengetni  - véli az előadó.

Vagyis, meg kell szakítani a hátrányos helyzet átörökítésének spirális rendszerét, tenni kell a foglalkoztatás, az egészségügyi állapot és a lakhatási körülmények javulásáért is. Hosszú folyamat elé nézünk. A tervek készülnek.

CSÖKKENTENI KELL A SZEGÉNYSÉGET

Az Európa 2020 elnevezésű program keretében az unió tagállamai vállalták, hogy csökkentik a szegénységet. Ma Magyarországon 1,2 millió ember él a szegénységi küszöb alatt. Ez 12 százalékra tehető, amellyel még mindig a középmezőny tetején foglalunk helyet, Európai viszonylatban. A cél azonban akkor is a 400-450 ezer fős szegénységcsökkenés elérése 2020-ra, melynek alapvető pillére a romák munkaerőpiacra való visszaállítása kell hogy legyen. Van mit tenni. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!