Dés László-zenék Udvaros Dorottyával és Kulka Jánossal

Mintha tegnap lett volna, hogy a "Férfi és Nő" itt debütált a sportházban, pedig már három éve is megvan. És mintha tegnap készült volna az Átutazó, pedig 27 év is eltelt azóta.

Ölbei Lívia

A 2008-as  Férfi és Nő-koncerten Udvaros Dorottya, Básti Juli, Kulka János, Cserhalmi György énekelt-létezett a színpadon, és persze Dés László, aki úgy játszik zongorán vagy szaxofonon, ahogy más levegőt vesz.  Semmi faxni, csak  néhány, önmagában  semmitmondó szó és azzal a furcsa, "déses" ragyogással bevont hang, amelyeknek    különös  kombinációjából sláger születik.  Hétfőn este megint itt jártak, ezúttal a Básti-Cserhalmi-páros nélkül, hiszen ez most az Átutazó, Udvaros Dorottya 1983-as lemezének  újrajátszása. A dalszövegek varázslója, el ne felejtsük,  Bereményi Géza. (A koncerten van sok más is. Pl. kötelezően a  Nagy utazás.) Játszik az idő, ahogy szokta, a saját kénye és kedve szerint.

De mitől van az, hogy megilletődésnek és  nosztalgiának semmi nyoma;  ellenkezőleg: a dalok valahogy mintha keményebbé, tárgyilagosabbá, fémesebbé váltak volna.  Üdvözlet a 21. századtól. Még akkor se válik nosztalgikussá a hangulat, amikor a színpad hátterében az óriási vetítővásznon megjelenik a huszonévvel ezelőtti, éppen várandós  Udvaros Dorottya és a huszonévvel ezelőtti Dés László; erre a néhány percre  Udvaros Dorottya maga is nézővé változik  - önmagával szembesül. Talán azért nincs (sincs) semmi nyoma a megilletődésnek és a nosztalgiának, mert a színész és a muzsikus számára  mindig az a legfontosabb (mindig az van), ami itt és most történik.

Váratlanul tör ránk a Hóesés - pedig vártuk nagyon (időközben Dés megnyugtató, bizalmat és biztonságot sugárzó hajkoronája is hófehérré változott). Udvaros Dorottya szebb, telítettebb, sokszínűbb,  mint valaha. És amikor a nyakáról elszabadult rókaprémet sikkesen, játékosan, talányosan  végighullámoztatja a padlón (nyomában tényleg csillog-porzik a hó), akkor valószínűleg arra a kérdésre is megszületik a válasz, amit pedig ő maga - saját bevallása szerint - máig nem tud:  hogy vajon Désnek miért jutott eszébe, hogy   dalokat írjon neki. Az átváltozások és hamisítatlan önazonosságok, a tekintetetek és érintések - a hiteles teljesítmények - estje ez: a rókaprémes télikabát alól az elegancia, a vagányság, vadítás, a nőiesség, a kislányosság, a királynőiség ezer árnyalata tűnik elő. És  tényleg senki nem tud úgy (annyi elegáns iróniával) bejönni, ahogy Kulka János - és akkor a hangjáról még nem is beszéltünk. Arról meg végképp nem, hogy mostanában a Nemzeti Színház  Három nővér-előadásában, Serban-rendezésben Udvaros Dorottya játssza Olgát, Kulka János Kuligint.

Íme,  a megunhatatlan, kiismerhetetlen  klasszi(ku)sok: Anton Csehov, Dés László, Horváth Kornél, Bereményi Géza stb.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!