Ezt jól kifőzték a polgármesterek - versengtek a települések elöljárói

A hosszúperesztegi Szajki-tavaknál kilencedik alkalommal rendezték meg a települések önkormányzatainak és a kistérségek, valamint a Vas megyei önkormányzat részvételével a polgármesterek főzőversenyét.

Benkő Sándor

Ebben az esztendőben három kategóriában hirdették meg a főzőversenyt, amelyet négy tagú szakmai zsűri értékelt. Minden csapatnak a saját szakácsainak fényképével díszített oklevelet kapott a házigazda önkormányzatának első emberétől, Dénes Károly polgármestertől.

A 61 résztvevő csapat közül 18-nak különdíjat adott át Kovács Ferenc a Vas megyei önkormányzat elnöke, Petőmihályfa és Ikervár képviselője pedig kiemelt különdíjat vett át.

A zsűri elnöke beszédében elmondta, hogy főleg a magyaros ételeket értékelték, de igazán helyezést nem adtak ki, mert sokkal fontosabb a megkülönböztetésnél az, hogy együtt vannak - többen már kilenc éve, - jól érzik magukat egymás körében, jókat esznek, isznak és beszélgetnek egymással.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!