Simon Józsi fulladt a Balatonba

Csütörtökön a Balatonba fulladt a nagykanizsai Simon József. Az a 24 éves fiú, akinek szomorú történetét két évvel ezelőtt a Zalai Hírlap írta meg, s kinek laptársunk népes olvasótábora több mint 2 millió forintot gyűjtött össze, hogy egyenesbe hozza az életét.

Sámel József


Péntek délelőtt kapta a ZH szerkesztősége a hírt: Józsi volt az, aki csütörtökön belefulladt a Balatonba.

- Délelőtt segítettünk egy  vizibiciklit kiemelni, ezért a kölcsönzős megengedte, hogy elvigyük az egyik "uszályt" - mesélte elcsukló hangon Pete Balázs, Józsi legjobb barátja, idézi fel a történetet a zalaihirlap.hu.

- Élveztük a vizibicikli adta lehetőséget, egy kicsit napoztunk, majd ugráltunk, fürödtünk. Aztán Józsi azt mondta, szeretne beljebb tekerni. Engem kitett a bójánál, ő pedig a mélyvíz felé vette az irányt. Nem sokkal később azt vettem észre, hogy beleugrik a vízbe, de ahogy én sem, úgy ő sem tudott úszni. Elmerült, majd kapálózni kezdett, s újra a víz alá került. Tudtam, hogy nagy a baj, ezért próbáltam segítséget kérni egy közelben lévő vizibiciklis csapattól, de ők a fülük botját sem mozdították. Tehetetlenségemben a part felé vettem az irányt, azonnal szóltam a kölcsönzősnek, aki értesítette a rendőrséget.

Ami ezután történt arról már beszámolt az országos sajtó, miszerint a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata egy víz alatti radar segítségével találták meg Józsi holttestét.


Simon Józsi a minap állást kapott, hétfőn kellett volna kezdenie a Flextronics zalaegerszegi gyárában...

Simon Józsi története sokakat megindított. A Zalai Hírlap által kezdeményezett jótékonysági akcióban ezrek vettek részt, munkahelyi közösségek, baráti társaságok, ismerősök, ismeretlenek gyűjtöttek a kanizsai fiatalembernek. Példa nélküli volt az is, amilyen gyorsasággal a kanizsai önkormányzat segített, hogy bérlakáshoz jusson a testvérpár.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!