Vizesblokk és pihenő a Romkert-bejáratnál

Vizesblokkal és pihenővel gazdagodott a szombathelyi Romkert. A létesítményt - amely a kiállítóhely Ady-tér felőli oldalán található - szerdán avatták fel a múzeum és a megye képviselői.

Peltzer Géza

Elkészült a Romkert  területén a régi hiányt pótló vizesblokk és pihenő. A beruházás elsődleges célja a Szent Márton kulturális útvonal állomásait és szombathelyi attrakcióit végig járó turisták kulturált körülmények között történő fogadása.

A vizesblokk és a pihenő ezen kívül múzeumpedagógiai célú előadások megtartására is alkalmas lesz - hallottuk a szerdai megnyitón, amelyen részt vett Nagy Zoltán, a Vas Megyei Múzeumok Igazgatóságának igazgatója és Kovács Ferenc közgyűlési elnök is.

Kovács Ferenc történelmi léptékűnek nevezte azt a komplex programot, amelynek megvalósulása esetén a megyeszékhely központjában lévő vallástörténeti és történelmi színhelyei vonzóvá tehetők a turisták számára. Ebbe a körbe tartozik a püspöki palota, a székesegyház, a Smidt múzeum és a Romkert. Az elképzelés megvalósításában fontos lépésnek nevezte azt, hogy végre sikerült pályázati források segítségével kulturált fogadóépületet kialakítani a Romkert  Ady-tér felől bejáratánál.

Nagy Zoltán igazgató hozzátette: a Romkert jelentős kiállítóhely, amely a múzeum kezelésében van, de a terület az egyházé. A beruházás után már jöhetnek az iskolás csoportok is, ezentúl minden feltétel adott ahhoz, hogy még népszerűbbé tehessék a város történelmi értékeit.

A beruházás teljes költsége 54 ezer 163 euró volt, ebből kétezer 708 euró volt az önerő. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!