Plitvicei-tavak: vízesések, medvék, filmforgatások

A Plitvicei-tavak Nemzeti Park Horvátország legnagyobb nemzeti parkja és 1979 óta az UNESCO világörökség része. Magyarországról Letenyénél a határt átlépve 250 km-t megtéve a Zágráb - Karlovac - Slunj - Gračac - Zadar útvonalon közelíthető meg. A Nemzeti Parknak két bejárata is van, ezen belül pedig többfajta belépő váltható, kapható kétnapos jegy, de az egynapos túra is tartalmas, mi ez utóbbin vettünk részt. 

A belépőjegy felnőtteknek főszezonban 110 kuna, míg csoportban, 15 fő fölött, 110 kuna, mely jegy feljogosít a legnagyobb tavon történő hajózásra és az úgynevezett „panoráma vonat” használatára. Míg novembertől márciusig olcsóbbak a jegyek, 80 kuna a felnőtt jegy, 70 kuna a csoportos jegy. Mi a csoportos túrán vettünk részt, a 16 tó közül a legtöbb mentén végigsétáltunk, azonban vannak rövidebb túrák is, aki elfárad, lehetősége van a panoráma vonatra korábban is felszállni.

A park bejáratánál lehet a jegyet váltani, itt számos turistacsalogató bolt várja a látogatókat. Amikor a bejáraton átlép az ember, s meglátja a Nemzeti Park legnagyobb vízesését és egy elképesztően türkiz színű kicsi tavat, már tudja, hogy egy csodás túra részese lesz.

Az út először lefelé vezet, így jutunk el a bejáratnál látott vízesés alá, azonban vigyázni kell, nehogy a sok fényképezés és álmélkodás rosszul végződjön, mivel elég keskeny az út, amin haladni kell, korlátok nincsenek és rengeteg a turista. Sportcipő, vagy lábat biztosan tartó cipő szükséges , erről hamar meggyőződik az ember. Ahogy leérünk a völgybe, onnan fapallókon sétálunk, többnyire a víz felett, így tényleg a lehető legközelebbről csodálhatjuk meg az elképesztő színű vizet és környezetét.

A víz nagyon tiszta és a benne lévő halak és kidőlt fák tökéletesen látszanak. Egy kisebb kitérővel pedig a nagy vízesés mögé is el lehet jutni. Itt a türkiz vizet és a szemközt lévő sziklákat is csodálhatjuk. Az út folyamatosan felfelé vezet, így szembe megyünk a vízesésekkel. Először még kisebb vízesések övezik az utunkat, de ahogy haladuk előre, úgy nő a szintkülönbség az egyes tavak között és a vízesések nagysága is egyre nő. Nem csoda, hogy a jugoszláv indiános filmek többségét itt forgatták, többek között a Winnetou egy része is itt játszódik. Érdemes nemcsak a vízre figyelni, mivel egy erdőben haladunk, ezért nyáron a zöldellő fák is szinkronban vannak a víz színével, valamint a magasabb részeken az út mellett sok ciklámen található. Számos odúbejárat is látható, melyekhez ki is van írva, hogy tilos belépni, mivel a Nemzeti Park területén medvék élnek. De nem kell tartani tőle, hogy találkozunk velük...

Az első etap végét a legnagyobb tó kikötőjének elérése jelenti, ahol lehetőség van kipihenni az addig megtett út fáradalmait, a tisztáson több büfé és ajándékbolt öleli körül a fapadokat és asztalokat. S amikor kipihente magát a csoport, útját a kikötő felé veszi, általában várni kell a hajóra jutással, mivel itt is sok ember várakozik.

A hajó lassan "úszik a vízen", melynek színe kékebb a megszokott türkiztől, ez a mélységének is köszönhető. Sőt, még egy kisebb sziget is fellelhető a Kozjak tóban. Ezt követően egy nagyobb tavat kerülünk meg, ahol kevésbé a vízesések dominálnak, mintsem a táj szépsége, a víz tökéletesen tükrözi a felszínt, szinte olyan mintha tükörbe néznénk és egy hatalmas erdő veszi körül. Miután elkerüljük a tavat, ezután kezdődik csak az igazi „hegymászós” szakasz, vagyis folyamatosan felfelé vezet az út.

A fák is jobban körülvesznek minket, vannak kifejezetten erdős szakaszok, ahol a víztől is eltávolodunk, illetve a sziklákról nézünk le a tavakra. A halak eltűnnek  a kisebb tavakból, rengeteg kidőlt fa "néz ki" a vízből, olyanok, mintha az lenne a világ legtermészetesebb dolga, hogy a fák a vízben élnek. A táj viszont itt is gyönyörű, a ciklámenek száma is gyarapodik. Ezen a szakaszon található a legszélesebb vízesés, amit számos vízesés alkot, mintha sok csatornát fektettek volna egymás mellé.

A zuhatag elér a fapallóig, ahogy haladunk, így érezzük a bőrünkön a vízpermetet is. A tempó itt már lassul, az emberek fáradnak, pedig az út még mindig felfelé visz, még több kisebb vízesés és tó mellett haladunk el, míg elérjük a buszunkat, vagyis az itteni nevén „vonatunkat”.

A végállomás után még egy kisebb séta vár ránk vissza a kapuhoz, ahol bejöttünk. Most végignézhetjük az útvonalunk egy részét a magasból, s mielőtt a kijárathoz érnénk, ismét teszünk egy-két pillantást arra a nagy vízesésre, amelyet először pillantottunk meg, mikor átléptünk a kapun.