Vásáry André: Nincsenek bennem elfojtott vágyak a múltból

A kis kápolnában telt ház várja a művészt. Sokan eljöttek, nem csoda, hiszen Vásáry André hangja egyedülálló – nem csak országos viszonylatban. A férfi szoprán pedig énekel, kicsit másként: telve áhítattal, lágyabban. A hely kötelez és ez így van rendjén.

A koncert végén rajongók sora várja. Dedikál, képeslapot és hanglemezt, fotózzák, aztán leülünk és beszélgetünk. Zenéről, karrierről, színházról, róla.

- Szerencsésnek érzem magam több tekintetben is, de főleg azért, mert nagyon sok helyen, különböző helyszíneken és különböző stílusban énekelhetek az embereknek. Hogy melyik áll hozzám közelebb? Nem tudnám megmondani. Ugyanolyan lelkesen és szeretettel éneklem a komolyzenei műveket, mint a crossover dalokat, vagy éppen a musical darabokat. Persze, azért hozzá kell tennem, keményen megdolgoztam mindezért, mindamellett, hogy tehetséget kaptam a sorstól - vagy nevezzük bárminek. Komolyan dolgoztam azért, hogy mindez megvalósuljon. Ez nem csak annyit jelent, hogy feltűntem egy tehetségkutatóban - előtte is rengeteget tanultam, dolgoztam, képeztem magamat. Hozzá kell tenni, ma Magyarországon az tud érvényesülni elsődlegesen, aki benne van a televízióban. Kell, hogy ismerjék az emberek, mert anélkül nagyon nehéz. Valószínűleg ide, Velembe se jött volna el ez a sok ember, ha nem ismerik meg Vásáry Andrét a tévében - vallja az énekes.

 Amikor arról kérdezem, milyen is ő valójában a magánéletben, azt mondja nehéz erről beszélnie. Nem mintha másabb lenne, mint az átlag korabeliek, inkább azért, mert szerinte a hiteles képet az emberről a barátai, a környezete tudja igazán lefesteni. A barátok nincsenek jelen, így kénytelen maga mesélni.

- Alapvetően laza embernek tartom magam. Tudom, ezt néha nehezen feltételezik rólam az emberek, mert a színpadon, vagy a fellépésen nem ezt látják. Ott áll valaki, komoly darabokat énekel - lásd a mai példát -, de nem szabad elfelejteni, hogy van egy másik oldalam is. Azt hiszem ilyen téren semmiben nem különbözöm az átlagos huszonkilenc éves emberektől. Ugyanúgy szeretek szórkozni, bulizni, imádom a könnyűzenét. Talán ez éppen annak köszönhető, hogy viszonylag későn kezdtem el foglalkozni komolyzenével, ezért volt gyerekkorom - mosolyog, majd rögvest folytatja is: átéltem minden olyan korszakot, amit egy fiatalnak át kell, voltam én is középiskolás, egyetemista és sikerült a való világból ihletet merítenem. Nincsenek bennem elfojtott vágyak, ezért tudok nyugodt és kiegyensúlyozott lenni - így a művész.

Nem csak a zene és az éneklés játszik fontos szerepet az életében. Harmadik évadját kezdi a Nemzeti Színházban, Schiller: Ármány és szerelem című darabjában Von Kalb marsall karakterét alakítja. Alföldi Róbert kérte fel a szerepre - kifejezetten az ő hangjára írták.

- Csak magamat tudom ismételni, miszerint szerencsés vagyok. Úgy érzem, a színészek is elfogadtak, ez talán éppen annak köszönhető, hogy mélységesen tisztelem őket. És persze nem mellékesen alázattal mentem oda, de ugyanakkor nem voltam megszeppenve sem. Ez mind segített abban, hogy elfogadjanak, és nagyon jó viszonyt tudjak velük kialakítani. Hogy meddig szeretném mindezt csinálni? Nem tudom, de azt hiszem, örülnék, ha megtalálnának ilyen jellegű felkérésekkel, szerepekkel is akár, de ez azért mindenképpen meg kell válogatni, hogy mire mond igent az ember. A többi viszont már nem rajtam múlik.