Téli szünet: nagyüzem a műjégpályán

A téli szünetben sokan kilátogatnak a szombathelyi műjégpályára, hogy kipróbálják a karácsonyra kapott korcsolyát. Annak sem kell elkeserednie, akinek nincs korija, bérelni is lehet.

Bajdó Bettina

Kisörsi Ferenc megbízott létesítményvezető elmondta:  a téli szünetben hétköznaponként is a hétvégi nyitva tartás szerint várják a vendégeket.
 
- December 22-től egészen január 2-áig naponta reggel kilenctől délután egyig, délután pedig kettőtől este fél nyolcig várjuk a korizni vágyókat - folytatta a létesítményvezető. - Erre azért van szükség, mert karácsony és szilveszter között megugrik a látogatottság. Kedden például nagyon szép idő volt, sütött a nap, s nem is volt hideg, ezért csaknem ezren látogattak el a létesítménybe. Minket igazán nem befolyásol az időjárás, enyhébb időben is üzemelni tud a műjégpálya. Sokan kipróbálják ilyenkor a karácsonyra kapott korcsolyát, főleg fiatalok érkeznek a két ünnep között. Azoknak sem kell elkeseredniük, akiknek nincs otthon korcsolyájuk, ugyanis lehet bérelni, a 27-es mérettől egészen a 47-esig többféle fajta korcsolya áll rendelkezésre.

Ha véget ér a szünet, visszaáll az eddigi rend: hétfőn és szerdán délelőttönként, kedden, csütörtökön délutánonként, hétvégén két turnusban várják majd a vendégeket. Jövőre az áfa-emelés miatt húsz forinttal drágulnak a jegyek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!