Festményeiből nyílik kiállítása Magosi Beáta sminkmesternek

Magosi Beáta kozmetikus mester, sminkmester és hennafestő. Jövő héten nyílik kiállítása a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ Élő-Tér Galériájában. Nem szokványos tárlat lesz ez, elég csak azt számbavenni, vajon hány sminkmester kiállítására tudunk visszaemlékezni. Beát kérem meg, mesélje el, hogyan is képzeljük el az Angyalok és Démonok nevet viselő fantáziasmink kiállítását, vagyis inkább annak előzményeit.

- Valóban nem szokványos dolog, hogy egy sminkmester kiállításon törje a fejét - mosolyog, majd folytatja is: bennem sem egyik napról a másikra alakult ki ez a dolog. Tulajdonképpen majdhogynem öt éve kezdődött az egész, azóta gyűjtöm az anyagot - szája megint mosolyra hajlik.

Alaptermészete a vidámság, a jókedv, a mosoly elengedhetetlen feltétele tündöklő arcának. Lénye sugárzik, tettvággyal és élettel teli. - Szóval mindig is szerettem festeni, s bennem volt  és van is  az alkotás iránti vágy. Úgy vélem, az ember életében mindig vannak olyan pillanatok, amikor úgy érzi, most azonnal meg kell mutatni azt, amit érez, érzékel, átél, vagy éppen megél. Ennek kifejezésére pedig eszközt keres nekem ez a festés - mondja Bea.

Igen ám, ezzel egyetérthet az ember fia, de a kérdés akkor is tovább motoszkál a fejekben: miért pont a testekre?

- Már mielőtt gimnáziumba mentem volna, tudtam, hogy a képzőművészettel szeretnék foglalkozni (talán tanítani is), aztán ez egyre erősebbé vált, mígnem a Képzőművészeti Főiskolára mentem felvételizni. Rengeteget készültem, gyakoroltam, tanultam, a tanáraim is biztattak. A vége az lett, hogy nem vettek fel. Akkor úgy éreztem, mindennek vége. Azt terveztem, hogy a munkáimat elégetem és soha többé nem festek, rajzolok. Aztán édesanyám egyik ismerőse révén kerültem kapcsolatba egy kozmetikai szalonnal. Életidegen volt az egész, de a szalonban, az asztal egyik sarkában megláttam az ecseteket. Onnantól tudtam, nem vagyok rossz helyen - emlékezik vissza Bea.

Szívvel-lélekkel látott neki a tanulásnak, soha nem látott erőt érzett magában, hajtotta őt a legjobbak ereje. Mára elérte, hogy saját szalonja van, elismert embernek számít a szakmájában, s az alkotás vágya sem hunyt ki belőle.


- A festészet iránti szeretet megmaradt, azt nem tudom kiölni magamból és nem is akartam sosem. Mindig azt mondom, csak a vásznat cseréltem le az emberi testre, bőrre. Az egyetlen probléma az alkotásokkal, hogy nem maradandóak, csak ideig-óráig léteznek, amíg a modell le nem mossa magáról. Ezért találtam ki azt, hogy szeretném, ha megörökítenék ezt nekem. Jó néhány fotóssal és fodrásszal dolgozom együtt, ez a hosszú évek alatt alakult ki, s őket kértem meg, segítsenek nekem ebben. Mérhetetlenül hálás vagyok nekik, mert nélkülük a festészetem csak múló alkotás lenne - így Bea.
Festményeimet megálmodom, majd álmaimat megfestem áll a meghívón a Vincent Van Gogh idézet.

- Valami elkezd motoszkálni a fejemben, valami megfogalmazódik bennem, és ahhoz keresem az alanyomat. Ritka az az érzés, hogy meglátok egy embert, és fejembe ötlik valami. Az ötlet lát napvilágot először és ahhoz keresem a modellt. Sokszor az utcán szólítok le embereket, lennének-e modelljeim. Tudom, kicsit furcsán hangozhat, de eddig még nem fordult elő, hogy valaki nemet mondott volna. Így az utca emberéből egyszer csak angyal, bohóc, vámpír vagy éppen kaméleon lesz. Talán ez nekik is új kihívás, egy vállalkozás, ami kiszakítja őket a mindennapokból. Általában mindig mást keresek, nem szokványos, hogy egy modellt többször is megkérnék, de azért akad erre is példa. Az egyediségre és különlegességet keresem, erre törekszem. -