A földet megkerülő hajós tart élménybeszámolót Szombathelyen

A szombathelyi Honderű Asztaltársaság élménybeszámolóra hívta Méder Áront azt a fiatalembert, aki vitorláshajójával megkerülte a földet. A beszélgetésre kedden este hatkor kerül sor.

Peltzer Géza

A sportember 2006. szeptember 24-én reggel 9-kor indult el hajójával Koperből. A visszaérkezésre három évvel később, 2009. szeptember 19-én délután kettőkor ugyanitt került sor - 40 ország érintése és 55 ezer kilométer megtétele után.

Méder Áron  1979. november 15-én született Budapesten, családja nagy része Erdélyből származik, kisebb része Kárpátaljáról. Ami talán a legfontosabb, hogy félig székely, talán ezért is vagyok ennyire makacs, tette hozzá. 20 éve vitorlázik különböző hajókkal, emberekkel a Balaton, a Velencei tavon és Európa tengerein.

1998-tól néhány évet versenyzett a 25-ös túra jollé osztályban dr. Gaál Péterrel  a Lázadó (C22, Fonyód, Port Lacaj) nevű hajóval. Majd egyre jobban kezdte érdekelni az oktatás. 1994 óta minden évben tengereken is vitorlázott: Horvátországban, Görögországban, Krétán, Cipruson, Olaszországban és Franciaországban.

Mintegy 10 ezer tengeri mérföldet vitorlázott tengereken 12 év alatt. Induláskor, 2006-ban I. osztályú magyar tengeri hajóvezetői, GOC rádiókezelői és rádióamatőr képesítéssel rendelkezett.

Mindemellett  hobbija is van, s talán nem meglepő, hogy ez a búvárkodás. 1994-ben kezdte a BHG-ban, Medek Miklós tanítványa, akivel évekig járt Magyarország tavaihoz, folyóihoz (Kopaszi-gát jég alá merülés, Őskű, Ócsa, Tata, Bugyi, Hévíz barlangmerülés) és Horvátországba merülni. Szerda esti beszélgetőtársa dr. Gaál Péter lesz.
 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!