Évről évre agresszívabbak a fiatalok

Az elmúlt évben csökkent a megyében és Szombathelyen is mind a gyermek-, mind pedig a fiatalkorú elkövetők száma. Jellemző azonban, hogy az elkövetők egyre agresszívabbak.

Bajdó Bettina

A gyermek- és fiatalkorúak áldozattá válása nem számottevő megyénkben - derül ki abból az összegzésből, mely nemrég került a testület elé. Mind a gyermek-, mind pedig a fiatalkorúak elkövetők száma a tavalyi évben jelentősen csökkent.

Szombathelyen az elmúlt éven 19 gyermek- és 117 fiatalkorú elkövetőt regisztráltak. A megyében összesen 34 gyermekkorú elkövetőt és 280 fiatalkorú elkövetőt tartottak számon. A gyermekkorúak esetében a vagyon elleni bűncselekmények elkövetése jelentős mértékben csökkent, a lopás mellett jellemzően a garázdaság és a rongálás bűncselekménye dominált.

A fiatalkorúak által elkövetett legjellemzőbb bűncselekmény továbbra is a vagyon elleni bűncselekmény, ezen belül a lopás és a betöréses lopás. A  kábítószerrel való visszaélés bűncselekmény esetében nőtt a fiatalkorú elkövetők száma.

A fiatalok kisebb része magányosan követ el bűncselekményeket, a többiek bűntársaikat elsősorban korosztályukból, illetve a gyermekkorúak közül választják.  A bűnelkövető kiskorúak nagy százalékát továbbra is a tanulási és magatartási problémákkal küszködő, ennek következtében alacsony műveltségi szintű, illetve iskolázatlan személyek teszik ki.

Szűkebb környezetüket vizsgálva megállapítható, hogy szinte valamennyien bűnöző családok leszármazottai, családi neveltetés következménye a deviáns magatartás, valamint az, hogy a bűnelkövetést a létfenntartás egyetlen lehetőségének tekintik.  

Jellemző, hogy egyre erőszakosabbak, egyre agresszívabbak az elkövetők, nem ismerik fel tettük súlyát, leginkább egymás sérelmére követnek el bűncselekményt. 

A kiskorúak nagy százaléka tanulási gondokkal küzd

Az iskolás korosztály tekintetében gyakori a csoportos elkövetés, így erősebbnek, félelmet keltőbbnek látszanak, bátrabbak. 

Jelentős problémát vet fel az egyre jobban elterjedő iskolai erőszak, mely már nem csak a fiatalkorúakat, mint áldozati kört érinti, hanem a pedagógusokat, szülőket egyaránt.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!