2012.04.12. 15:13
Megszépült a vépi Vadvirág óvoda
Teljesen megújult Vép óvodája. Pályázati támogatással sikerült az infrastruktúrát fejleszteni, emellett kialakítottak egy sószobát, s az intézmény konyháját is renoválták.
E hónap elejétől a Vadvirág óvoda épületében működik az a konyha, ahol nemcsak a legkisebbeknek, hanem az általános iskola tanulóinak, illetve a szociális étkeztetést igénybe vevőknek is - összesen mintegy háromszáz személynek - főznek.
A városi képviselő-testület korábban arról határozott, hogy összevonják az intézményi konyhákat. Az óvodában az ottani konyha bővítésére, kisebb átalakításokra is szükség volt, hogy az a szakhatósági előírásoknak megfeleljen.
A munkákkal elkészültek, s befejezték az épület külső felújítását is. A rekonstrukcióra mintegy 21 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a város a Belügyminisztériumtól, az önkormányzat valamivel több, mint ötmilliót még hozzátett.
Az elmúlt hónapokban nyílászárókat cseréltek, hőszigeteltek, tetőt léceztek, bádogoztak, megújult a fűtési rendszer, s napkollektort is felszereltek.
Ez utóbbi a használati meleg vizet állítja elő. A kivitelezők és a nevelők együttműködésének köszönhetően a munkák nem okoztak problémát, a gyermekeket mindössze egy hétre kellett kiköltöztetni a megszokott helyükről.
Takácsné Horváth Terézia óvodavezetőtől azt is megtudtuk, hogy a Bóbita Óvodai Egyesület, az önkormányzat, a szülők s más helybeliek felajánlásai révén egy sószobát is kialakíthattak.
Parajdi sótömbök és himalájai sótéglák között élvezheti aktív időtöltéssel az intézmény több mint száz óvodása meghatározott beosztás szerint a sóterápia pozitív hatásait.