2012.04.18. 13:45
Telt ház Szabó István Az ajtó filmjének szombathelyi premierjén
Nagy érdeklődés kísérte a Mephisto című, Oscar-díjas film rendezőjének, Szabó Istvánnak keddi közönségtalálkozóját a legújabb, Az ajtó című filmjének szombathelyi bemutatója után.
Az Agora-Savaria Filmszínházban már fél órával a premier előtt gyülekeztek a nézők, s a kezdés előtt nem sokkal befutó filmes stábot, közte a világhírű filmrendezőt, a nyílt színen megtapsolták.
- Örülök ennek a fogadtatásnak, régen jártam már itt - fogalmazott Szabó István, majd emlékeiben kutatva 1985-öt, a Redl ezredes című filmjének díszbemutatóját jelölte meg.
- Azt már mástól is hallottam, hogy ebben a városban mindig is nagy becsben tartották a vizuális kultúrát. Benne az oktatást , a filmkészítést és természetesen a mozizást - mondta, majd a filmes "ereklyékkel" felszerelkezett nézőkhöz lépett és autogramot osztogatott.
Szabó István pályafutását Herskó Jánosnál kezdte, jelesül a Párbeszéd című filmjében volt első asszisztens. A hatvanas-hetvenes években ívelt felfelé pályája, s olyan, nemzetközileg is jegyzett alkotásokat forgatott, mint az Álmodozások kora, az Apa, a Szerelmesfilm, vagy a Tűzoltó utca 25.
A német koprodukcióban, az osztrák Klaus Maria Brandauer főszereplésével leforgatott Mephisto című filmje Oscar-díjat kapott. Legutóbb pedig Az ajtó című művét láthatta a közönség.
A vetítés után szólt a taps, majd számosan faggatták a rendezőt. Aki szólt a film születésének körülményeiről és kitért az egyes epizódokra.
Hangsúlyozta: legtöbben a biztonságérzetre vágynak, s ez most különösen igaz. Az elhangzottakból úgy tűnt, a nézők értették a film üzenetét, miszerint hogyan lehet segíteni egy olyan emberen, aki nem enged betekintést zárt világába.
Szabó Magda regénye alapján készült a film, de a rendező jelezte: nem a mű lekövetéséről, hanem egyfajta újraértelmezéséről van szó.