A figyelem középpontjában: Radó András

Radó András számára tavaszi teljesítménye a mérce, a gólok számát tekintve viszont ősszel szeretné túlszárnyalni korábbi produktumát - olvasható a haladas.hu oldalon.

Pum András

Radó András, a Szombathelyi Haladás 19 esztendős támadó középpályása tavasszal remek és az ellenfél labdarúgóit általában az őrületbe kergető játékának köszönhetően az egyik pillanatról a másikra berobbant az élvonalba. A korosztályos válogatott futballista tisztába van vele: immáron szinte egy ország ismeri a nevét, ezért idén nehezebb dolga lesz, jobban odafigyelnek rá.

- Miután az utánpótlás-válogatott kötelezettségem miatt az elmúlt szezon végén plusz egy pihenőt kaptam, így azért sikerült kipihennem a tavasz fáradalmait - mondta Radó András a www.haladas.hu- nak - Kellett is az erő, hiszen kőkemény felkészülésen vagyunk túl. Ez volt életem első profi, nyári alapozása, és ahogy az előbb is említettem, nem volt éppen leányálom ez az időszak - de a nyár nem is arról szól, hogy a lábunkat lógatjuk. Bírtam a terhelést, a sérülések is elkerültek, úgyhogy optimistán várom a rajtot. Úgy vélem, a formámmal sincs probléma, a Veszprém ellen például három gólt szereztem, és adtam egy gólpasszt is. Tisztában vagyok vele, hogy míg tavaly csak kevesen ismertek, mostanra már tudják, ki vagyok. Ebből kifolyólag az ellenfelek és a játékvezetők is jobban odafigyelnek rám, tehát jóval nehezebb dolgom lesz, mint tavasszal volt. Ennek ellenére az a szint számomra a mérce, annál lejjebb nem szeretném adni, sőt... Tavasszal két gólt szereztem, ősszel ennél többre vágyom. Azt még korai lenne megmondani, hány gólt várok magamtól a teljes idényben, maradjunk tehát annyiban, a tavaszi két találatomat ősszel mindenképpen szeretném túlszárnyalni. Ami az Eger elleni meccset illeti: a szakmai stáb elmondta, mire és kikre kell figyelnünk, hiszem, hogy nem lesz probléma, és győzelemmel nyitunk.

Korábban Radó András a Veszprém ellen három gólt is szerzett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!