Balogunyom: új épületben a könyvtár

Balogunyom - A kétnapos falunapi rendezvények nyitányaként új községi könyvtárat avattak fel pénteken a település központjában.

Varga Krisztina

Balogunyomban, az ország sok más településéhez hasonlóan  2007-ben megszűnt az általános iskola. A községi könyvtár azonban továbbra is a kastélyépületben működött. Itt a téli időszakban a magas belmagasság miatt a cserépkályhákkal nehéz volt kifűteni a teret,  egy-egy nagyobb téli rendezvény előtt pedig már napokkal korábban el kellett kezdeni a  a használandó helyiségek felfűtését.

Ennek az áldatlan állapotnak azonban most vége, mert a könyveket új helyre költöztették. A most felújított könyvtárépület korábban szolgálati lakásként funkcionált. A külső felújítás, amelyet Leader pályázat is támogatott, 7,6 millió forintba került.  Kijavították a tetőt, kicserélték a nyílászárókat, szigetelték az épületet. A belső  felújításra 12 millió forintot költöttek. 

A nyolcvan négyzetméteres alapterületen  felnőtt és gyermek könyvtár, valamint informatika terem és vizesblokk kapott  helyet. A könyvtárosi teendők ellátását, a szabadidős tevékenységek szervezését szakember alkalmazásával kívánja megoldani a település. Az a cél, hogy a különböző korosztályok minél több képviselőjét becsalogassák a barátságos épületbe, amely közösségi színtérként kívánja szolgálni a település lakóit.

A műemléki környezetben helyet kapott, új funkciót felvállaló intézményt dr. Hende Csaba országgyűlési képviselő, honvédelmi miniszter és Pallósiné dr. Toldi Márta, a Berzsenyi könyvtár igazgatója adta át rendeltetésének. A program ma a falunap változatos rendezvényeivel folytatódik késő éjszakáig.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!