Dr. Német Levente Barna: Minden szülés egy csoda

Júniusban is vártuk olvasóink ajánlásait és szavazatait az Emberséggel az egészségért! című sorozatunkban. Új kezdeményezésünk során bemutatjuk az egészségügyi dolgozók helyzetét, munkáját, azt, hogy miként és milyen körülmények között gyógyítanak a mindennapokban. Kíváncsiak vagyunk arra is, hogy kik azok az egészségügyi dolgozók, akik segítő kezet nyújtottak önöknek a bajban, hozzáállásukkal és emberségükkel segítettek elviselni a fájdalmat. Ily módon lehetőséget biztosítunk önöknek arra is, hogy köszönetet mondjanak nekik munkájukért, fáradozásaikért. 
 Voksolni az elmúlt héten az újságban található szavazószelvényen és internetes oldalunkon lehetett. Akárcsak az elmúlt hónapokban, úgy júniusban is rengeteg ajánlás és voks érkezett a jelöltekre.  Olvasóink szavazatai alapján A hónap orvosa dr. Német Levente Barna, a Markusovszky kórház szülészet-nőgyógyászati osztályának orvosa  lett. Az orvost egy átlagos napon látogattuk meg a kórházban, nem sok szabadideje volt, éppen szüléshez sietett.
- Sepsiszentgyörgyön születtem, s ott is nőttem fel - mondja a szülész-nőgyógyász orvos. - Orvosi egyetemre már Marosvásárhelyre jártam. A családunkban nincsen orvos, ezért egészen pontosan nem tudtam eldönteni, hogy az orvosi szakma melyik ágát szeretném majd művelni. Kezdőként először a kórház szülészeti osztályára kerültem, s annyira megtetszett munka közben a szülészet, hogy végül is ezt választottam a szakterületemnek is.
Dr. Német Levente Barna hozzáteszi, hogy először a celldömölki kórházban dolgozott, pontosan huszonhat hónapot töltött el ott. Nagyon sokat tanult az ottani orvosoktól, akik még jobban megszerettették vele ezt a szakmát.
- 2007 óta dolgozom a szombathelyi Markusovszky kórházban - emeli ki az orvos.  Szerencsém volt, mert itt is olyan kollégák mellé kerültem, akiktől sok minden eltanulhattam.  Nekik is köszönhető, hogy 2011-ben sikeresen szakvizsgáztam. A tapasztaltabb kollégáktól pedig nemcsak szakmai dolgokat lehetett ellesni, hanem példát mutattak a szakmához való hozzáállásból is. - Azt vallom egyébként, hogy mindenkitől lehet valamit tanulni, a fiataloktól éppúgy, mint az idősebbektől, valamint az osztályon dolgozó más kollégáktól. Mindig van amivel bővíteni tudjuk  a tudásunk tárházát, az ember sosem mondhatja azt, hogy elérte a szakma csúcsát, hiszen a technikai is fejlődik folyamatosan, s ehhez nekünk is igazodnunk kell. Kellenek új célok, amik viszik az embert előre.
Dr. Német Levente Barna elárulja, hogy bár több száz szülést vezetett le, emlékszik minden szülő nő arcára. Ahogy ő fogalmaz, mindegyik szülés egyedi volt, mindegyik egy külön élmény, egy külön csoda.
Bár A hónap orvosa sokat dolgozik, azért akad szabadideje.
- A kislányom nemrég múlt el kétéves, a szabadidőmet vele és a feleségemmel töltöm  folytatja az orvos.  Szeretünk sétálni és kirándulni is, emellett koncertekre is járunk.  Számomra ez a feltöltődés, ez az ami erőt ad a következő naphoz. Évente egyszer meglátogatom a szüleimet, s ők is eljönnek hozzánk, ha idejük engedi. Az ilyen családi alkalmak nagyon fontosak számomra.

OLDALTÖRÉS: A hónap ápolója Gerencsér Margit lett

Családtagként bánnak a páciensekkel

Az olvasók szavazatai alapján A hónap ápolója Gerencsér Margit, a körmendi kórház sebészeti osztályának osztályvezető ápolója lett.

- Nagykölkeden születtem, általános  iskolába is ott jártam - kezdte a beszélgetést Gerencsér Margit. - Ezt követően a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban tanultam, s érettségiztem, majd egy éven keresztül irodai munkát végeztem, könyvelőként dolgoztam. Egy év után azonban más hivatást választottam magamnak, s jelentkeztem a nővérképzőbe. Az iskolát 1975-ben fejeztem be, utána kezdtem el dolgozni a körmendi kórház sebészeti osztályán. Büszke vagyok arra, hogy harmincnyolc éve ugyanott dolgozom.
Az elmúlt 38 év alatt Gerencsér Margit több tanfolyamot is elvégzett, több oklevelet is magáénak tudhat. Mindig is arra törekedett, s törekszik most is, hogy a legjobbat hozza ki magából. 1980 óta ő a körmendi kórház sebészeti osztályának osztályvezető ápolója.


- Nagyon örültem, s nagyon meglepődtem, amikor megtudtam, hogy az olvasók rám szavaztak - emelte ki az osztályvezető. - Úgy érzem, hogy ez az elismerés nem nekem szól, hanem az osztályon dolgozó orvosoknak, nővéreknek és a kisegítő személyzetnek is. A betegek elégedettsége ugyanis egy egész osztály munkáján múlik. Én mindig lelkiismerettel és becsülettel végeztem a munkámat, s erre tanítottam a nővéreket is. A mi feladatunk, hogy segítsünk azokon az embereken, akik kiszolgáltatott helyzetben vannak. A legkiszolgáltatottabbak a sztómát viselő betegek, nekik nemcsak fizikai segítségre, hanem lelki támogatásra is szükségük van ahhoz, hogy el tudják fogadni magukat. Mi ehhez itt minden segítséget megadunk.
A hónap ápolója szerint néha nem könnyű és nem is mindig ideális körülmények között látják el a betegeket, de a nehézségeken felül kell emelkedniük, az ápoltak ugyanis ebből nem érezhetnek semmit.
- A célunk az, hogy a beteg egészségesen és elégedetten távozzon a kórházból - tette hozzá az ápoló,  Azonban mi is emberek vagyunk, mi sem vagyunk mindig a topon, nekünk is lehetnek rossz napjaink, amihez megértést kérünk a betegektől. Azt  gondolom, hogy a megyében rajtam kívül még sok olyan nővér, ápoló van, aki megérdemelné ezt az elismerést, olyanok, akik némán teszik a dolgukat. Nem hangoskodnak, csak dolgoznak. Az elmúlt, közel negyven év alatt nagyon sok nővér került hozzám, sokan tőlem tanulhatták meg a szakma rejtelmeit is. Sokszor nekem is nulláról kellett kezdenem, mert amire kialakult egy összeszokott, jól működő csapat az osztályon, többen elmentek szülni, s kezdhettem mindent elölről. Nekem is többször megfordult a fejemben, hogy feladom, nem csinálom tovább, de mindig tudtam, hogy nem tehetem ezt meg, folytatnom kell. Munka után megpróbálok feltöltődni, nagyon szeretek olvasni és a tévénézés is kikapcsol. Utazni is szeretek, ám sajnos erre csak ritkán tudok sort keríteni. Nemrég Erdélyben voltam pihenni, fantasztikus élmény volt az utazás, most ezekből az impulzusokból merítek erőt a feladataim elvégzéséhez.
Kérdésünkre, hogy ha újra kezdhetné, akkor is ezt a szakmát választaná-e, A hónap ápolója így válaszolt: - Eszembe se jutna mást csinálni, ám egyet nagyon bánok, azt, hogy nem végeztem el a főiskolát. Bár sokat tanultam a munka mellett is, azért úgy érzem, mégis csak hiányzik a diploma. Örülök, hogy harmincnyolc évet itt tölthettem, s remélem, hogy maradok még két évig itt, s akkor a körmendi kórházban fejezhetem be a pályafutásomat.  Megtanultam az évek alatt, hogy egy kedves szó, mosoly milyen sokat jelent másoknak. Mindig azt mondom a nővéreknek, hogy úgy ápolják a beteget, mintha a  családtagjuk lenne. Ha így cselekednek, akkor tudom,  mindent megtesznek a betegért.

OLDALTÖRÉS: A hónap ápolója Gerencsér Margit lett

Családtagként bánnak a páciensekkel

Az olvasók szavazatai alapján A hónap ápolója Gerencsér Margit, a körmendi kórház sebészeti osztályának osztályvezető ápolója lett.

- Nagykölkeden születtem, általános  iskolába is ott jártam - kezdte a beszélgetést Gerencsér Margit. - Ezt követően a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban tanultam, s érettségiztem, majd egy éven keresztül irodai munkát végeztem, könyvelőként dolgoztam. Egy év után azonban más hivatást választottam magamnak, s jelentkeztem a nővérképzőbe. Az iskolát 1975-ben fejeztem be, utána kezdtem el dolgozni a körmendi kórház sebészeti osztályán. Büszke vagyok arra, hogy harmincnyolc éve ugyanott dolgozom.
Az elmúlt 38 év alatt Gerencsér Margit több tanfolyamot is elvégzett, több oklevelet is magáénak tudhat. Mindig is arra törekedett, s törekszik most is, hogy a legjobbat hozza ki magából. 1980 óta ő a körmendi kórház sebészeti osztályának osztályvezető ápolója.


- Nagyon örültem, s nagyon meglepődtem, amikor megtudtam, hogy az olvasók rám szavaztak - emelte ki az osztályvezető. - Úgy érzem, hogy ez az elismerés nem nekem szól, hanem az osztályon dolgozó orvosoknak, nővéreknek és a kisegítő személyzetnek is. A betegek elégedettsége ugyanis egy egész osztály munkáján múlik. Én mindig lelkiismerettel és becsülettel végeztem a munkámat, s erre tanítottam a nővéreket is. A mi feladatunk, hogy segítsünk azokon az embereken, akik kiszolgáltatott helyzetben vannak. A legkiszolgáltatottabbak a sztómát viselő betegek, nekik nemcsak fizikai segítségre, hanem lelki támogatásra is szükségük van ahhoz, hogy el tudják fogadni magukat. Mi ehhez itt minden segítséget megadunk.
A hónap ápolója szerint néha nem könnyű és nem is mindig ideális körülmények között látják el a betegeket, de a nehézségeken felül kell emelkedniük, az ápoltak ugyanis ebből nem érezhetnek semmit.
- A célunk az, hogy a beteg egészségesen és elégedetten távozzon a kórházból - tette hozzá az ápoló,  Azonban mi is emberek vagyunk, mi sem vagyunk mindig a topon, nekünk is lehetnek rossz napjaink, amihez megértést kérünk a betegektől. Azt  gondolom, hogy a megyében rajtam kívül még sok olyan nővér, ápoló van, aki megérdemelné ezt az elismerést, olyanok, akik némán teszik a dolgukat. Nem hangoskodnak, csak dolgoznak. Az elmúlt, közel negyven év alatt nagyon sok nővér került hozzám, sokan tőlem tanulhatták meg a szakma rejtelmeit is. Sokszor nekem is nulláról kellett kezdenem, mert amire kialakult egy összeszokott, jól működő csapat az osztályon, többen elmentek szülni, s kezdhettem mindent elölről. Nekem is többször megfordult a fejemben, hogy feladom, nem csinálom tovább, de mindig tudtam, hogy nem tehetem ezt meg, folytatnom kell. Munka után megpróbálok feltöltődni, nagyon szeretek olvasni és a tévénézés is kikapcsol. Utazni is szeretek, ám sajnos erre csak ritkán tudok sort keríteni. Nemrég Erdélyben voltam pihenni, fantasztikus élmény volt az utazás, most ezekből az impulzusokból merítek erőt a feladataim elvégzéséhez.
Kérdésünkre, hogy ha újra kezdhetné, akkor is ezt a szakmát választaná-e, A hónap ápolója így válaszolt: - Eszembe se jutna mást csinálni, ám egyet nagyon bánok, azt, hogy nem végeztem el a főiskolát. Bár sokat tanultam a munka mellett is, azért úgy érzem, mégis csak hiányzik a diploma. Örülök, hogy harmincnyolc évet itt tölthettem, s remélem, hogy maradok még két évig itt, s akkor a körmendi kórházban fejezhetem be a pályafutásomat.  Megtanultam az évek alatt, hogy egy kedves szó, mosoly milyen sokat jelent másoknak. Mindig azt mondom a nővéreknek, hogy úgy ápolják a beteget, mintha a  családtagjuk lenne. Ha így cselekednek, akkor tudom,  mindent megtesznek a betegért.

Családtagként bánnak a páciensekkel

Az olvasók szavazatai alapján A hónap ápolója Gerencsér Margit, a körmendi kórház sebészeti osztályának osztályvezető ápolója lett.

- Nagykölkeden születtem, általános  iskolába is ott jártam - kezdte a beszélgetést Gerencsér Margit. - Ezt követően a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban tanultam, s érettségiztem, majd egy éven keresztül irodai munkát végeztem, könyvelőként dolgoztam. Egy év után azonban más hivatást választottam magamnak, s jelentkeztem a nővérképzőbe. Az iskolát 1975-ben fejeztem be, utána kezdtem el dolgozni a körmendi kórház sebészeti osztályán. Büszke vagyok arra, hogy harmincnyolc éve ugyanott dolgozom.
Az elmúlt 38 év alatt Gerencsér Margit több tanfolyamot is elvégzett, több oklevelet is magáénak tudhat. Mindig is arra törekedett, s törekszik most is, hogy a legjobbat hozza ki magából. 1980 óta ő a körmendi kórház sebészeti osztályának osztályvezető ápolója.


- Nagyon örültem, s nagyon meglepődtem, amikor megtudtam, hogy az olvasók rám szavaztak - emelte ki az osztályvezető. - Úgy érzem, hogy ez az elismerés nem nekem szól, hanem az osztályon dolgozó orvosoknak, nővéreknek és a kisegítő személyzetnek is. A betegek elégedettsége ugyanis egy egész osztály munkáján múlik. Én mindig lelkiismerettel és becsülettel végeztem a munkámat, s erre tanítottam a nővéreket is. A mi feladatunk, hogy segítsünk azokon az embereken, akik kiszolgáltatott helyzetben vannak. A legkiszolgáltatottabbak a sztómát viselő betegek, nekik nemcsak fizikai segítségre, hanem lelki támogatásra is szükségük van ahhoz, hogy el tudják fogadni magukat. Mi ehhez itt minden segítséget megadunk.
A hónap ápolója szerint néha nem könnyű és nem is mindig ideális körülmények között látják el a betegeket, de a nehézségeken felül kell emelkedniük, az ápoltak ugyanis ebből nem érezhetnek semmit.
- A célunk az, hogy a beteg egészségesen és elégedetten távozzon a kórházból - tette hozzá az ápoló,  Azonban mi is emberek vagyunk, mi sem vagyunk mindig a topon, nekünk is lehetnek rossz napjaink, amihez megértést kérünk a betegektől. Azt  gondolom, hogy a megyében rajtam kívül még sok olyan nővér, ápoló van, aki megérdemelné ezt az elismerést, olyanok, akik némán teszik a dolgukat. Nem hangoskodnak, csak dolgoznak. Az elmúlt, közel negyven év alatt nagyon sok nővér került hozzám, sokan tőlem tanulhatták meg a szakma rejtelmeit is. Sokszor nekem is nulláról kellett kezdenem, mert amire kialakult egy összeszokott, jól működő csapat az osztályon, többen elmentek szülni, s kezdhettem mindent elölről. Nekem is többször megfordult a fejemben, hogy feladom, nem csinálom tovább, de mindig tudtam, hogy nem tehetem ezt meg, folytatnom kell. Munka után megpróbálok feltöltődni, nagyon szeretek olvasni és a tévénézés is kikapcsol. Utazni is szeretek, ám sajnos erre csak ritkán tudok sort keríteni. Nemrég Erdélyben voltam pihenni, fantasztikus élmény volt az utazás, most ezekből az impulzusokból merítek erőt a feladataim elvégzéséhez.
Kérdésünkre, hogy ha újra kezdhetné, akkor is ezt a szakmát választaná-e, A hónap ápolója így válaszolt: - Eszembe se jutna mást csinálni, ám egyet nagyon bánok, azt, hogy nem végeztem el a főiskolát. Bár sokat tanultam a munka mellett is, azért úgy érzem, mégis csak hiányzik a diploma. Örülök, hogy harmincnyolc évet itt tölthettem, s remélem, hogy maradok még két évig itt, s akkor a körmendi kórházban fejezhetem be a pályafutásomat.  Megtanultam az évek alatt, hogy egy kedves szó, mosoly milyen sokat jelent másoknak. Mindig azt mondom a nővéreknek, hogy úgy ápolják a beteget, mintha a  családtagjuk lenne. Ha így cselekednek, akkor tudom,  mindent megtesznek a betegért.