Guzmics Richárd: egy hátvéd a kiképzőtáborból

A Haladás sérült beállósa, Guzmics Richárd néha úgy érzi, nem a Rohonci úton, hanem egy kiképzőtáborban edz - írja a haladas.hu

Pum András

Mindössze 16 percig tartott Guzmics Richárd számára a múlt szombati Haladás Sopron Bank - FC Ceahlul Piatra Neamt (2:0) felkészülési-mérkőzés - olvasható a www.haladas.hu oldalon. A zöld-fehér csapat 25 éves belső hátvédje ugyanis egy becsúszást követően cserét kért. Nos, azóta kiderült: Guzmicsnak a jobb combhajlító izma sérült meg, a keddi, Csernomorec Odessza elleni edzőmeccset kihagyta, optimális esetben pénteken, a Király kupán futballozhat újra. 

- Már a hét vége felé éreztem, hogy valami nem stimmel a jobb combommal, aztán a románok ellen a meccs elején egy becsúszó szerelés után már nagy fájdalmat éreztem, rögtön tudtam, hogy baj van - jelezte Guzmics Richárd a Haladás hivatalos oldalán. - Ezért aztán gyorsan le is kérezkedtem. Azóta Kelemen doktor megvizsgált, megállapította, hogy hátul, a combhajlító izmom húzódott meg. Kezelésre járok, úszok, igyekszem nem elhagyni, sokkal inkább szinten tartani, és erősíteni magam. Remélem, hogy szerdán vagy csütörtökön már edzhetek is, ami az esetemben egyelőre csupán egyirányú mozgásokat jelent. Tehát tréningezek, de a többiektől külön. Kelemen doktor szerint egyébként bölcsebb lenne, ha nem terhelném nagyon a lábamat, és kihagynám a pénteki Király kupát.  Én mindenképpen szeretnék jászani. Szóval rajtam nem múlik, dolgozok az ügyön, remélem felépülök addig.

További zöld-fehér hírek a www.haladas.hu oldalon!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!