Gyermekjóléti szolgálat és speciális adósságkezelő is működik az új helyre költözött intézményben

Szombathely – A belvárosból a Szőllősi sétányra költözött a Családsegítő Szolgálat. Egy igényesen felújított épületbe várják a különféle családi gondokkal küzködőket. A megyeszékhely déli részén élő 35 ezer ember központja ez, ma avatták fel ünnepélyesen.

Némethy Mária


– Az elesetteken való segítség egy közösség erejét mutatja meg. Ezekkel aszavakkal kezdte tegnap délelőtt avató beszédét dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere a Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat avatásán. A belvárosból ide, a Szőllősi sétányra költözött a családsegítő központ egy igényesen kialakított, felújított épületbe. Az itt dolgozók ezentúl a megyeszékhely déli részén élőknek –Szombathely lakói csak- nem felének, mintegy 35 ezer lakosnak – szociális segítői, támogatói lesznek. Mindenkit várnak, aki acsaládműködését nehezítő körülményekkel küszködik. Megértést, hatha- tós segítséget, tanácsot kapnak az itt dolgozóktól. Az épület történetéről Kulcsár Lászlóné intézményvezető elmondta: valaha óvodának épült, aztán 2006-ban a Savaria Rehab-team Közhasznú Társaság kapta meg, éveken keresztül hajléktalanok nappali ellátója működött benne. A komplexumot március 1- jén kezdték felújítani 6 millió 350 ezer forintból. A felső szinten az irodákat helyezték el, a földszinti fogadószinten a recepció és fogadóhelyiségek vannak. Puskás Tivadar röviden ismertette: a szociális munka négy területe összpontosul itt. Működik benne a hagyományos családsegítő szolgálat, ezt 253 személy veszi jelenleg igénybe. A gyermekjóléti központ 464 gyermeknek (260 családnak) nyújt pillanatnyilag segítséget. A speciális adósságkezelő szolgálatnak most 95 ügyfele van. A helyettes szülői gondozást is igénybe lehet venni. Ez a gyermekek védelmének rendszerén belül a személyes gondoskodás keretébe tartozó gyermekjóléti alapellátás, a gyermekek átmeneti gondozásának egyik formája. A helyettes szülői gondozás azt jelenti, hogy a – vér szerinti szülő, például egyedülálló anya kérésére – átmenetileg, meghatározott ideig gondoskodnak a gyermekről. A gyermek helyettes szülőnél történő elhelyezése tehát rövid távú, meghatározott idejű, kizárólag átmeneti elhelyezést jelent. Avatóbeszéde végén Szombathely polgármestere egy bizakodó kívánságot fogalmazott meg: – Reménykedünk abban, hogy évről évre egyre kevesebben lesznek, akik az intézmény segítségére rászorulnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!