2012.07.10. 18:28
Vascsővel vágták fejbe az utcán a hazafelé tartó férfit
Kőszeg - Vascsővel vertek fejbe egy járókelőt az egyik utcában fényes nappal. A rendőrség nyomoz, a tettest már azonosították.
– Vásárlás után hazafelé tartottunk az egyik boltból a testvéremmel, amikor megállt mellettünk egy kék színû Volkswagen Golf – idézi fel a minapi eseményeket a neve elhallgatását kérő, harminc év körüli kőszegi férfi. – Ketten szálltak ki az autóból, az egyiket ismertem, hiszen a férfi szülei a szomszédaink, szoktam őt látni a házunkban. A másikról nem tudtam semmit. Egyikük egy vascsővel hadonászott, s számon kérte, hogy mit mondtam a cigányokról. Csak néztünk az öcsémmel, miközben az egyikük azzal a vascsővel már fejbe is vágott. Én csak annyit kérdeztem, hogy ezt most miért tette, de már szálltak is vissza az autóba, s azonnal hajtottak el. Szerencsére a tizenöt esztendős öcsémet nem bántották. Nagyon vérzett afejem, s miután az egyik pénzintézet előtt megláttunk egy rendőrautót, szóltunk a járőröknek. Ők mentőt hívtak, beszállítottak a Markusovszky kórházba, ahol több öltéssel varrták össze a koponyámon a hatcentis sebet.
A férfi azt mondja, korábban sohasem látta azt, aki fejbevágta. A másiknak is mindössze köszönni szokott, ha esetleg a lépcsőházban összefutottak. Az illető viszonozni szokta az üdvözlést. Az esetről Rába Kálmán, a Jobbik Vas megyei közgyűlési képviselője közleményt juttatott el a sajtónak. Ebben egyebek mellett azt írja, hogy szemtanúk beazonosították az elkövetőket: „az egyik agresszív roma annak a családnak a sarja, akik nemrégiben a Felső körúti cigányterror aktív részesei voltak. Az csak hab a tortán, hogy a két sértett szintén ott lakik, ezáltal az sem kizárt, hogy a cigányok leszámolásba kezdtek az ellenük feljelentést tevő, békés lakóközösség ellen.”
Az üggyel kapcsolatban a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, dr. Kazmar Enikő az alábbi tájékoztatást adta lapunknak: „A sértett részére a Kőszegi Rendőrkapitányság járőrei segítséget nyújtottak, mentőt hívtak. A sértett az eset után nemtett feljelentést, a rendőrkapitányságon nem jelent meg. Hétfőn – az idézését követően –megtette a feljelentést, és tanúként történt kihallgatására sor került. A Kőszegi Rendőrkapitányság garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt eljárást indított. Az adatgyűjtés eredményeként a rendőrség az elkövetőt beazonosította és gyanúsítottként kihallgatta.”