Készül a Karneválszínház - Eszenyi Enikő visszatér

„Mi ez a síri csend?” 
A temetkezési reklám klappol a  Pyramus és Thisbe-jelenethez.    A két tragikus sorsú szerelmes  Ovidiustól maradt ránk, és Shakespeare-nél is föltűnik: a Rómeó és Júlia gyakorlatilag erre épül (tragikus verzió), a Szentivánéji álom mesteremberek-jelenete szintén ezt a drámát dolgozza föl (komikus verzió).
Még szép, hogy az ókori Ovidius-bibliából (Átváltozások - Metamorphoses) válogató karneválszínházi előadásból sem hiányozhat se Pyramus, se Thisbe (se Szabó Győző), és főleg nem hiányozhat a híres fal. Sőt, a fal-casting se: kínai, berlini  ahogy  tetszik.   És ha már átváltozások, akkor a Weöres Sándor Színház társulata erősen rájátszik arra, hogy a színészmesterség lényege az átváltozás képességében rejlik. Úgyhogy sose  tudhatjuk (dehogynem!), hogy most akkor Endrődy Krisztiánt és Alberti Zsófit, vagy inkább  Ligdust és Telethusát látjuk a színen:  amint Iphis nevű, fiúként nevelt leánygyermekük sorsáról vitatkoznak. (A papa annyira fiút akart, hogy nem merték a tudomására hozni: lánya született.)  De a  helyzet még mindig fokozható: lássuk, mi történik, ha Ligdus-Endrődy Krisztián magyar hangja Szabó Győző, Telethusa-Alberti Zsófi pedig Nagy Cili hangján szólal meg. És ki tudja, mi a fontosabb: az, hogy miképpen alakul Iphis élete; vagy az, hogy  milyen csatákat  vív egymással két színész (igazán? játszásiból?). Színház van a színházban, aztán abban a színházban még egy színház van, és így tovább:  mint a Matrjoska-babák. Játszik az  udvar, játszik a színpad fölött az ablak: Juno és Jupiter (Vlahovics Edit, Vass Szilárd) könyököl ki a párkányán. És ha a színház meg Andy Hefler rendező  úgy akarja, akkor a közönség elhiszi, hogy amit a színpadon lát, az üde, örökzöld, mitikus, muzsikáló   liget, ahol a bokrok sűrűjében  a fickós Jupiter (ott lenn Orosz Róbert;  vagy nem is: Szabó Győző) nimfácskák  nyomába ered. (Aztán legföljebb tehénné változtatja őket. Ilyen a gyáva férj.)
 A  nagy játékból nem maradhat ki a néző sem, aki mindjárt az elején maga is tréningen vesz részt.  (Mint a Nézőművészeti Főiskolán.) Mert van az úgy, hogy rossz a közönség és rossz az előadás (ez itt, ugye, kizárható). Vagy jó az előadás, rossz a közönség (vessük el ezt is). Vagy rossz az előadás, jó a közönség (á, az nem lehet). Vagy jó az előadás, jó a közönség (igen, ez az).
Az önirónia végig működik. Amikor pl. Jordán Tamás (igazgató-szerepben) elkezdené mondani, hogy vegyenek bér..., akkor azonnal működésbe lép a titokzatos   lágy fagy.   (Bérletet venni attól még   lehet: a jegyirodában a lágy fagy nem érvényes.)
Az átváltozások  hullámzásában lesz még egy meglepetés: Eszenyi Enikő jött, Eszenyi Enikő elment, Eszenyi Enikő visszatér. Nem csodálkoznánk, ha ez a nem mindennapi  helyzet valahogy megjellenne az előadásban is.