Civil

2015.08.30. 08:09

Amikor stúdió lett a lakásból - A sopronhorpácsi kastély lakói így emlékeznek a nagysikerű film forgatására

Sopronhorpács, Zsira - Érdekes emlékek nyomába eredtünk a két településen: a 80-as években itt forgatták a Redl ezredes című világhíressé vált film egyes jeleneteit.

Civil Tudósítónktól

Nyár elején Szabó István Oscar- és Kossuth-díjas filmrendező Zsirán járt, ahol részt vett az Álmodtam egyet című VII. Speciális Országos Filmszemlén. A beszélgetések során kiderült, hogy a helyszín, a zsirai Rimanóczy kastély nem idegen számára, hiszen a 80-as években itt, illetve a szomszédos sopronhorpácsi Széchenyi-kastélyban forgatták a Redl ezredes című mozi egyes jeleneteit. Azóta a Mephisto rendezője rengeteg helyszínen forgatott már, s az emlékek ennyi idő távlatában elmosódnak.

Négyen stáb tagjai közül. Jobbról Szabó István és Major Tamás. A hölgy valószínűleg Muráty Lili, a negyedik személy ismeretlen. Fotó: Archív

De vajon mire emlékeznek az itt élők? Hiszen igazán nagy nevek költöztek, ha csak rövid időre is, a faluba. A film rendezőjén, Szabó Istvánon kívül itt volt Koltai Lajos, a film operatőre, a címszereplő Klaus Maria Brandauer, Major Tamás és még sorolhatnánk.

A forgatás helyszíne a zsirai kastély díszterme volt, míg Sopronhorpácson elsősorban a kastély parkja volt meghatározó. Személyes emlékeiről kérdeztük Szalai Péterné, Gittát, akinek édesapja, Darázs János volt abban az időben a horpácsi kastély gondnoka, s e minőségében a gondnoki lakás bérlője is. Mindenben segédkezett a stábnak, kerített bármit, amire szükség volt, legyen az ló, vagy akár egy hintó. Az ő nappalijuk volt a stábszoba, a reggeli tervezések és az esti számvetések helyszíne. Bár a kastély lakóinak életét felforgatta a sok idegen, a filmesek nem csaptak nagy felhajtást a településen, végtelenül nyugodt, halk szavú forgatás volt emlékszik vissza Gitta.

-  A külső, kastélyparkban játszódó képeket vették fel Sopronhorpácson, amit a lakás ablakából lestünk. Jó szórakozás volt, egy idő után már tudtuk, melyik bokor mögül kell kijönni a főszereplőnek. Brandauer mindig külön szobában pihent, csak a forgatásra ment ki, majd ismét magányba húzódott. Lakókocsiban főztek a stáb tagjainak, s a mai napig nem felejtem, ahogy a tányérra merített káposztástésztába belehullott a hó - mondja Gitta. - Az idő gyorsan telt, a munka véget ért. Koltai Lajos két fényképezőgépet hagyott itt nagyapámnak, melyekkel egy évig minden nap ugyanabban az időpontban kellett felvételt készíteni. Akkor még így dolgoztak. Aztán a film óriási sikert ért el a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon, jelölték Oscar-, majd Golden Globe-díjra. S mi csak utólag gondolkodtunk el azon, hogy valami nagy dolog tanúi lehettünk.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!