civil

2018.04.04. 08:30

Húsvéthétfőn indult a Vidám Barátok színjátszó csoport

A Vidám Barátok színjátszó csoport az ezredforduló őszén Doncsecz Ernőné vezetésével alakult azzal a nem titkolt céllal, hogy a színjátszáson keresztül ápolják anyanyelvüket.

Civil/Horváth R. László

Együtt a csapat: Doncsecz Ernőné, Koszár Mátyásné, Szvétecz Istvánné, Kovács Lászlóné, Doncsecz Józsefné és az író-rendező Kovács László Fotó: Horváth R. László

– Az első fellépésük 2001 húsvéthétfőjén volt – elevenítette fel Kovács László, a színjátszótársulat jelenlegi vezetője. – A premieren Barbér Istvánné (Talabér Irén) színpadi művét adtak elő.

Együtt a csapat: Doncsecz Ernőné, Koszár Mátyásné, Szvétecz Istvánné, Kovács Lászlóné, Doncsecz Józsefné és az író-rendező Kovács László Fotó: Horváth R. László

Az évek során a csoport harmincnégy szlovén településen szerepelt. Felléptek egyebek között Kerkafőn, Muraszombaton, Mariborban, Celjében, Ljubljanában, de bemutatkoztak Škofja Lokán is. A Magyarországi Szlovének Szövetsége 2002 óta támogatja az apátistvánfalvi színjátszókat, akik 2004-ben vették fel a Vidám Barátok nevet. 2006-ban tagcseréket követően átalakult a csoport, megmérettette magát a muraszombati minősítőn, ahol Koszár Mátyásné a legjobb férfi szerep alakításáért fődíjat kapott. Az író-rendezőt pedig a legjobb darab címmel tüntették ki. Nyolcszor képviselték a szlovén színjátszást a Magyarországi Nemzetiségi Színházi Találkozón. 2010-ben megkapták a Pro Cultura Minoritatum Hungariae díjat az anyanyelvi kultúra tovább-örökítése érdekében végzett munka elismeréseként.

A színjátszók a jövő hónapban kezdik meg az új darab próbáit, melynek bemutatója szeptemberben lesz. Legnagyobb boldogság számukra az, amikor mosolyt varázsolnak közönségük arcára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!