10-19 éves korosztályban

2019.06.30. 18:00

Dobogós helyezéseken az ifjú magyar robotikusok

Egy második és két harmadik helyezést szerzett a magyar csapat a németországi Hannoverben megrendezett Európai Ifjúsági Robotkupán.

A második alkalommal megtartott európai versenyen huszonegy ország százötven csapata mérte össze robotikai felkészültségét saját építésű robotjai segítségével, Magyarországot kilenc csapat huszonhárom diákja képviselte – közölte Simon Béláné, az MTA kandidátusa, a Európai Ifjúsági Robotkupa (RoboCupJunior Euro2019) magyarországi képviselője az MTI-vel.

A következő állomás Sydney

Elmondta, hogy a 10-19 éves korosztály számára meghirdetett megmérettetésen három ligában kellett a robotoknak és építőiknek bizonyítaniuk. A legjobb eredményt, az úgynevezett mentésszimuláció kategória második helyét a Nyíregyházi Egyetem robot-intelligencia diákkörének csapata érte el, a futball és a labirintus-bejáró liga harmadik helyein a békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, illetve a Baptista Szeretetszolgálat budapesti és törökszentmiklósi intézményeinek közös csapata végzett.

A 13-19 éves korosztályú fiatal magyar robotikusok számára a következő kihívás a július 2. és 8. között az ausztráliai Sydney-ben megrendezendő RoboCupJunior lesz, a világversenyen a nemzeti minősítő versenyeken győztes legjobb robotépítő csapatok találkoznak.

Több mint verseny

Az elsősorban a robotfejlesztések és a mesterségesintelligencia-kutatások előrehaladását segítő, RoboCup kutatási-oktatási projekt létrehozását az Egyesült Államok, Japán és Németország kezdeményezte 1997-ben, ebben az évben indították el például a futballozó robotok ligáját. A projekt nem pusztán verseny, mivel nem az egyéni pontszerzés a legfontosabb, a csapatok belenéznek egymás munkájába, ami segítheti fejlődésüket.

Magyarországon 2007-ben szervezték meg az első minősítő versenyt, az elmúlt tizenkét év alatt egyetlen év kivételével minden évben sikerült magyar csapatot küldeni a más-más helyszínen megrendezett világversenyekre.

Borítóképünk nem a helyszínen készült illusztráció. A nyíregyházi műszaki középiskola diákja (Fotó: MTI/Balázs Attila)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!