Magyarországon is

2021.11.02. 14:57

Mától van kerékpáros útvonaltervező a Google Térképben

Az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos és a Google közös bejelentése: már Magyarországon is elérhető a kerékpáros útvonaltervezés és útvonalmegjelenítés a Google Térképen.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A Google Térképpel már eddig is tervezhettünk útvonalat autós-, tömeg-, illetve gyalogos közlekedéshez, mától

a kerékpáros útvonaltervezés is elérhető már Magyarországon,

amelynek segítségével követhetjük az adott útvonalra vonatkozó navigációs utasításokat, kiválaszthatjuk a mindenki számára leginkább megfelelő útvonalat és az útfelület típusát is. Az útvonaltervezés mellett a felhasználóknak lehetőségük nyílik arra is, hogy megismerjék az egyes zónákban, városokban vagy régiókban elérhető kerékpárutakat, és ezek közül válasszanak.

Mivel a kerékpározási szokások változnak, különösen a világjárvány miatt, a Google Térkép információit folyamatosan frissítik, hogy

a felhasználók a legmegbízhatóbb kerékpáros útvonalakat tudják használni.

Az új szolgáltatás bevezetésén Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztossal dolgoztak együtt. Rendelkezésükre bocsátotta a magyarországi kerékpáros útvonalakra vonatkozó legfrissebb adatokat, így, ha a legbiztonságosabban, a tömeget elkerülve szeretnénk közlekedni, illetve egy fenntarthatóbb alternatívát szeretnénk választani a munkába járáshoz, sportolni vagy egyszerűen csak tekerni szeretnénk egyet, a Google Térkép mindegyikhez megtalálja a legmegfelelőbb útvonalat azok számára, akik a kerékpárjukat napi szinten használják.

“Közel 3 éves előkészület után a mai naptól végre elindul Magyarországon is a Google Térképén a kerékpáros útvonaltervezés, melyhez az adatbázist a Magyar Közút és Budapest Közút szolgáltatta. A környező országok közül egyedül Ausztriában működik ez a funkció” – mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos. Hozzátette, hogy szükség van a kerékpárral közlekedők tapasztalataira, tesztelésére is, ehhez várják a visszajelzéseket a [email protected] címre.

“Mivel ez a funkció a Google Térképen belül közvetlenül az autós útvonaltervezés mellett jelenik meg, reméljük, hogy a magyaroknak elsőként a kerékpározás jut eszébe, és így egyre több embert fog arra bátorítani, hogy kerékpárt használjanak munkábajáráshoz vagy szabadidejükben” – mondta Bíró Pál, a Google magyarországi vezetője.

Ha valaki rendszeresen kerékpárral közlekedik vagy úgy dönt, hogy nem használja a tömegközlekedést és inkább mozogni szeretne, a kerékpáros útvonaltervezéssel megtalálhatja azt a kényelmes és hatékony útvonalat, amely kiválasztja a kerékpárutakat és a kerékpársávokat, valamint lehetőség szerint elkerüli az emelkedőket, alagutakat és rossz útfelületeket.

A kerékpáros útvonaltervezés indításához válassza a kerékpár ikont a Google Térkép útvonalkeresőjében.

Az elmúlt években fokozatosan növekedett a kerékpározás népszerűsége legyen szó munkába járásról vagy szabadidős tevékenységről. A Google Trends is azt mutatja, hogy Magyarországon megnőtt az érdeklődés a kerékpárok iránt az utóbbi esztendőkben.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!