Hullák hűtőkocsikban

2018.09.18. 09:20

Már nincs elég hely a mexikói halottasházakban

Hűtőkocsiban tárolnak 157 holttestet a nyugat-mexikói Tlajomulco településen, mert nincs hely a halottasházban – erősítette meg Jalisco szövetségi tagállam ügyészsége helyi idő szerint hétfőn.

A hűtőkocsi az elmúlt napokban több helyen is parkolt a városban, és a helyi lakosok panaszkodtak a hatóságoknál, mert kellemetlen szag árad belőle. Az ügyészség hangsúlyozta: a teherautót nem hagyták magára, a benne tárolt holttesteket pedig hűtik. A hűtőkocsi először egy raktárépületben állt, de azt bezárták, mert kiderült, hogy engedély nélkül épült.

Octavio Cotero Bernal, a jaliscói orvosszakértői intézet vezetője a Mural című napilapnak elmondta: az ügyészség felelős azért, hogy a tetemek hullaházba kerüljenek, de az új, 800 holttest befogadására méretezett épületet még építik.

Az elmúlt 12 évben Mexikóban 200 ezer gyilkosság történt, és hivatalos statisztikák szerinti 35 ezer ember eltűnt. Csak tavaly több mint 29 ezer embert gyilkoltak meg az országban. A halottasházak megteltek, nem tudnak befogadni ilyen sok halottat, ráadásul az orvosszakértők sem tudnak megbirkózni ennyi tetemmel. A halottak hűtőkocsikban való tárolása ezért nem ismeretlen jelenség az erőszakhullám sújtotta tagállamokban, köztük Jaliscóban sem.

Borítókép: Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik