a part

2018.10.02. 17:35

Lezárják a Maya-öblöt, nem tudni, mikor látogatható újra

Meghatározatlan ideig lezárva marad a meseszép thaiföldi Maya-öböl, amely A part című, Leonardo di Caprio főszereplésével készült hollywoodi kalandfilmből vált világhírűvé.

A Phi Phi-sziget déli részén fekvő, sokáig felfedezetlen strandot június elején zárták le, hogy a turistaáradat által tönkretett élővilága regenerálódhasson. A tervek szerint négy hónap múltán, október 1-jén nyitották volna meg, de a thaiföldi természetvédelmi hatóságok azt közölték kedden, még hosszú időre van szükség ahhoz, hogy helyreálljon a terület ökoszisztémája.

„Legalább egy év kell, de akár két évre, sőt még többre is szükség lehet a korallzátonyoknak, a mangroveligeteknek és magának a homokos strandnak a teljes felépüléséhez”

- közölte Szongtham Szukszvang, a Nemzeti Parkok Hivatalának igazgatója.

„Csaknem két évtizeden át szakadatlan volt a turistaáradat. A mostani lezárás egyedülálló esély arra, hogy a part ökoszisztémája teljesen talpra álljon, ehhez négy hónap nem elég”

- mondta.

A környező tengerparti üdülőhelyekről naponta hatezren keresték fel az érintetlen öblöt azóta, hogy 2000-ben világszerte bemutatták a Leonardo DiCaprio-féle filmet.

Az elmúlt négy hónapban a hatóságok csaknem 3000 új koralltelepet létesítettek a motorcsónakok által tönkretett korallok pótlására, és több mint 100 sótűrő fát ültettek a parton. A partnak azt a részét, ahol újratelepítették a korallokat, véglegesen lezárták a motorcsónakok előtt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában