vonzó tömeg

2019.10.09. 06:30

Húsz új holdja lett a Szaturnusznak, ezzel megelőzte a Jupitert

Az 1990-es évek vége óta a Jupiter volt a Naprendszer legtöbb, 79 holddal kísért bolygója, most azonban a Szaturnusz megelőzte: immár 82 ismert kísérője van.

A Szaturnusz eddig ismeretlen 20 holdját fedezték fel amerikai tudósok, ezzel a gyűrűs bolygó átvette a vezetést a Jupitertől a Naprendszeren belül – olvasható a BBC hírportálján. Az eddig ismeretlen holdakat a hawaii Mauna Keán található Subaru űrtávcsővel figyelték meg.

A húsz objektum mindegyike körülbelül 5 kilométer átmérőjű, 17 „visszafelé” (retrográd) kering a Szaturnusz körül, a maradék három ellenben a Szaturnusz forgásával megegyező (prográd) irányban. Az utóbbi háromból két hold nagyjából két földi év alatt kerüli meg a gyűrűs bolygót. A távolabbi retrográd bolygók, valamint a prográd bolygók egyike több mint három év alatt ér körül pályáján.

„A holdak tanulmányozásával felderíthető az eredetük, valamint a Szaturnusz körüli viszonyok a kialakulásuk idején”

- mondta Scott Sheppard, a washingtoni Carnegie Tudományos Intézet munkatársa, a kutatócsoport vezetője.

A most felfedezett holdak közül a külsők három csoportba sorolhatók annak alapján, hogy pályájuk milyen szöget zár be a bolygóval. A tudósok szerint legalább három nagyobb égitest robbanhatott szét, amikor kívülről érkező aszteroidákkal vagy a Szaturnusz más holdjaival ütköztek, a maradványokból képződhettek a most felfedezett holdak. Egyikük a Szaturnusz legtávolabbi ismert holdja.

„Nem gondoljuk, hogy a bolygóval együtt alakultak ki, mivel elég távoliak, úgy véljük, a Szaturnusz valamikor a múltban vonzotta őket magához”

- mondta Sheppard.

A kutatócsoport versenyt hirdetett az új holdak elnevezésére, a skandináv, a kelta vagy az eszkimó mitológia óriásai szolgálhatnak forrásul.

Sheppard szerint valószínű, hogy további Szaturnusz-holdak várnak még felfedezésre, de a kisebb, egy kilométer átmérőjű égitestekhez nagyobb űrteleszkópra lesz szükség.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában