kiberbűnözés

2021.10.07. 12:40

A francia tinédzserek ötödét zaklatták már online

Egy tanulmány eredménye alapján a francia kamaszok 20 százaléka ellen követtek már el kiberzaklatást, a minap már a tizennyolcadik áldozat lett öngyilkos.

Aggasztó számadatokat hozott nyilvánosságra a France Bleu nevű francia lap, mely cikkében az e-Enfance nevű internetes gyermekvédő egyesület által készített tanulmányra hivatkozva arról ír, hogy a francia tinédzserek 20 százaléka ellen követtek már el kiberzaklatást – írja a V4NA.

A cikkből kiderül, hogy a paletta igen széles,

Az e-Enfance infografikája

  • a sértésektől
  • a gyűlöletkeltő üzeneteken keresztül
  • a közösségi hálózatokon történő megalázásig minden előfordul, sőt, még
  • az áldozatról készült intim fényképek nyilvánosságra hozatalára is volt példa.
  • Az esetek 51 százalékában nagyon fiatal, átlagosan 13 éves lányok az áldozatok,

    akik, mikor megkérdezték őket a zaklatás indítékáról, 45 százalékban a féltékenységet és a bosszút említették, ezt követték 38 százalékkal az ízlés- és viselkedésbeli különbségek, majd végül a fizikai és megjelenésbeli eltéréseket említették az áldozatok, szerintük a zaklatások 36 százalékának ez áll a hátterében.

    A cikkből kiderül, hogy a kiberzaklatás, melyet néhány esetben digitális erőszakkal kombinálnak, egyre fiatalabb áldozatokat szed, ami annak tudható be, hogy már 10 éves gyerekek is regisztrálnak a különféle közösségi oldalakon. A megkérdezett gyerekek 63 százaléka fent van valamelyik közösségi hálózaton, ahol átlagosan napi két órát töltenek el.

    A megkérdezett szülők 83 százaléka elismerte, hogy nem tudja pontosan, mit csinál a gyermeke az interneten vagy a közösségi hálózatokon,

    78 százalék pedig úgy nyilatkozott, hogy nincs teljes körű kontrollja azzal kapcsolatban, hogy mit csinál a gyereke ezeken a platformokon.

    Egy közelmúltbeli szomorú esemény apropójából most újra előtérbe került a jelenség, a Franciaország északi részén lévő Pas-de-Calais megyében ugyanis a minap

    öngyilkos lett egy 12 éves kislány, aki a szülei állítása szerint iskolai zaklatás áldozata volt,

    a család elmondása alapján a közösségi oldalakon bántották az ötödik osztályos kislányt. A család néma megemlékezést szervezett a kislány iskolája előtt, így szeretnék felhívni a figyelmet az iskolai zaklatás súlyosságára és pszichológiai segítséget is nyújtanak a többi tanuló számára, írja a BFMTV hírpotál.

    A történtekre felfigyelt a legnépszerűbb jobboldali politikus, Marine Le Pen is, aki a Twitteren azt írta, hogy

    idén január óta eddig 18 gyermek követett el öngyilkosságot iskolai zaklatás miatt Franciaországban.

    A politikus asszony szerint ez a számadat ijesztő, ezért komolyan kell venni a problémát és büntetőjogi felelősségre vonásra lenne szükség.

    18 enfants se sont suicidés depuis janvier, victimes de harcèlement scolaire. Ce constat est terrifiant.

    Il faut prendre ce problème á bras le corps et apporter de vraies réponses y compris pénales aux familles éplorées.

    Az öngyilkosság megelőzhető! Hívja az Ifjúsági Lelki Elsősegély 137-00 ingyenes számát hétköznapokon 17-21 óra között vagy a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségét a 116-123 ingyenes számon. Bővebb információ: www.ifjusagi-lelkisegely.hu, www.sos116-123.hu

    Borítókép: Az öngyilkosságba menekült kislány / Marine Le Pen / Twitter

    Ezek is érdekelhetik