Rendhagyó leltár

2022.01.10. 13:03

Pénteken indul az országos sasszámlálás

A felmérésen a sasok mellett valamennyi nappali ragadozómadárfaj és a túzok egyedeit is számba veszik a szakemberek.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil szervezetekkel együttműködve 19. alkalommal szervezi meg az Országos Sasszinkront, a Magyarországon telelő ragadozómadarak éves számlálását péntektől vasárnapig.

Magyarország területén a sasfajok szempontjából számos kiemelten fontos telelőhely van, amelyeken legnagyobb számban rétisasok figyelhetők meg, mivel a nem vonuló hazai fészkelőkhöz télen északról érkező egyedek is csatlakoznak - olvasható az egyesület hétfői közleményében.

A második leggyakoribb sasfaj Magyarországon a parlagi sas, amelynek állandó hazai költőállományához a Kárpát-medence más országaiból származó egyedek csatlakoznak télire. Ritkaságnak számít ugyan, de minden évben előfordul néhány szirti sas és fekete sas is - áll a közleményben.

A felmérésen a sasok mellett valamennyi nappali ragadozómadárfaj és a túzok egyedeit is számba veszik a szakemberek.

Az MME a partnereivel 2004-ben indította el a legfontosabb, részben már évtizedek óta ismert sastelelőhelyek egységes módszertannal és egy időben történő, úgynevezett szinkronfelmérését. Ehhez az Európai Unió által támogatott PannonEagle LIFE projekt keretében 2018-ban a környező országok természetvédelmi szervezetei és szakemberei is csatlakoztak, így idén már ötödik alkalommal végzik el a legjelentősebb sastelelőhelyek ellenőrzését az egész Kárpát-medencében.  

A megfigyelési eredmények összesítését követően a sasleltár várhatóan február elején készül el.

A közlemény szerint az országos sasszinkronokhoz kapcsolódva az MME a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósággal közösen rendezi meg a 7. Sasnapot a jászberényi Sasközpontban január 15-én, ahol vezetett túrával várják az érdeklődőket - tájékoztatta az MTI-t az MME.

Borítókép: Rétisas (Haliaeetus albicilla) a Pacsmagi Halastavak Természetvédelmi Területen, Tamási közelében 2015. február 16-án.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik