Mítoszt teremtett

2022.03.12. 15:05

100 éve született a beatmozgalom névadója, Jack Kerouac

Utazásai nyomán született meg az Úton című regény, amely Ginsberg Üvöltése mellett a beatmozgalom egyik bibliája lett.

100 éve, 1922. március 12-én született Jack Kerouac amerikai író, a beatmozgalom névadója, az Úton című kultregény szerzője.

Az életem egy farm lesz, ahol magam termelem meg az ennivalómat. Nem csinálok semmit, csak ülök egy fa alatt, amíg nőnek a növényeim, a saját boromat iszom, regényeket írok, hogy nemesítsem a lelkemet, játszom a srácaimmal, és fütyülök a nyomorultakra

– írta naplójába Kerouac 1948-ban.

Mindebből azonban csak a regényírás valósult meg a kanadai francia emigráns családból származó író életében.

Jean-Louis Lebris de Kérouac néven született a massachusettsi Lowellben. Apja sokáig nyomdászként dolgozott, de a gazdasági válság idején elveszítette állását, attól kezdve különböző szerencsejátékokba fogott, hogy családját megmentse a nyomortól. Próbálkozásai kevés sikerrel jártak, a csalódottság és elkeseredés végül az alkohol rabjává tette. Kerouac életében, bár apjával is jó volt a viszonya, édesanyja vagy, ahogy írásaiban említi, Memere volt a meghatározó személy, akitől a katolicizmus, a misztika iránti fogékonyságot is örökölte.

Angolul csak az általános iskolában tanult meg, és kamaszévei végéig gyengén beszélte a nyelvet, anyjával franciául társalgott.

Komoly kisgyerek volt, sokat olvasott és maga is kísérletezett rövidebb írásokkal. A középiskola elvégzése után, kiváló futballteljesítményének köszönhetően ösztöndíjat szerzett a New York-i Columbia Egyetemre. Itt kötött életre szóló barátságot a költő Allen Ginsberggel, az író William S. Burroughs-zal és Neal Cassadyvel. Az együtt töltött napok, a közös csavargások, nagy ivászatok a Kerouac-próza meghatározó elemei lettek.

Az egyetemet egy sérülés miatt abba kellett hagynia, így 1942-ben beállt a haditengerészethez, ahonnan szkizoid személyisége miatt leszerelték, ettől kezdve kereskedelmi hajókon dolgozott tengerészként.

Ebben az időben írta meg első regényét The Sea is My Brother címmel, de a művet csak 2011-ben adták ki, keletkezésekor az író maga sem gondolt publikálásra. Leszerelése után beutazta az Egyesült Államokat és Mexikót, mindenféle munkát elvállalt, többek közt volt vasutas és erdőőr is. Mindeközben írónak készült, azt remélte, hogy ez lesz a fő megélhetési forrása. 1950-ben meg is jelent a The Town and the City című regénye, amelyre a kritikusok felfigyeltek ugyan, mégsem lett sikerkönyv.

Munkásságával valóságos mítoszt teremtett

A kiugrásra 7 évet várnia kellett, ezalatt Neal Cassady társaságában beutazta az országot. Ebből az utazásból született meg az Úton című regény, amely Ginsberg Üvöltése mellett a beatmozgalom egyik bibliája lett.

Két srác autóstoppol Kaliforniában, kutatva valami után, amit nem igazán találnak meg, elvesztik magukat az úton, visszajönnek valami másban reménykedve

– foglalta össze az író az alapötletet.

A könyvet egy 37 méter hosszú, összeragasztott papírcsíkra írta, ezt fűzte be írógépébe, hogy ne kelljen gondolatait papírcserével megszakítania. A szövegben nem használt sem bekezdéseket, sem vesszőket, így 1951 áprilisában, 20 nap alatt be is fejezte művét, de a jócskán megkurtított kiadásra 1957-ig várnia kellett.

Az Úton valóságos mítoszt teremtett, mert leginkább arról szólt, ami az akkori huszonéveseknek hiányzott, a szabadság szükségéről és a megszerzett szabadságról, a fogyasztói társadalomból való kitörésről és a másság, mindennemű deviancia létjogosultságáról.

Bár a siker ráirányította a figyelmet, Kerouac nemigen tudott mit kezdeni vele. Egyre inkább befelé fordult, legszívesebben otthon ült és írt, és küzdött, bár nem sok sikerrel alkohol- és drogproblémáival. Fontos, főként önéletrajzi ihletésű művei, a Dharma hobók, a Senkiháziak, a Magányos utazó és a Művésztelep született ekkor. Élete utolsó éveiben érdeklődése egyre inkább a misztika és a zen buddhizmus eszméi felé fordult, életrajzot is írt Buddháról.

Jack Kerouac 1969. október 21-én, alig 47 évesen a floridai St. Petersburgben halt meg májzsugorban.

Szülővárosában temették el, síremlékét 1988-ban avatták fel. Nevét viseli a coloradói Boulderben alapított tibeti buddhista Naropa Egyetem Jack Kerouac Testetlen Poétikaiskolája. 2007-ben posztumusz megkapta a lowelli Massachusetts Egyetem egyik tiszteletbeli doktori címét.

Az Úton eredeti, vágatlan verzióját 2007-ben adták ki Amerikában, magyar fordítása 2011-ben jelent meg. A kultikus műből 2012-ben film is készült Walter Salles rendezésében, Sam Riley főszereplésével. Ugyanebben az évben az író tiszteletére rendezett lowelli irodalmi fesztivál keretében mutatták be Kerouac egyetlen drámáját, a 3 felvonásos Beat Generation című darabot.

Borítókép: Polymnia / Leemage via AFP

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában